Lájkkal úsznák meg a vizsgát a magyar diákok

50 000 lájk, Budapesti Gazdasági Egyetem
Vágólapra másolva!
Aki járt főiskolára vagy egyetemre, az pontosan tudja, hogy nincs nagyobb ajándék annál, ha a vizsgaidőszakban meg lehet úszni egy vizsgát, mondjuk egy megajánlott jeggyel. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) néhány diákjának most megadatott a lehetőség, viszont a könnyítést nem adják ingyen: minimum 50 ezer lájkra van szükségük a sikerhez.
Vágólapra másolva!

November 3-án délelőtt kezdett el terjedni a Facebookon az a poszt, amit a Budapesti Gazdasági Egyetem egyik diákja, Velő Norbi osztott meg a közösségi oldalon.

A bejegyzés szerint amennyiben a megosztott kép eléri a 25.000 lájkot, az idei szemeszter marketing vizsgáján a tárgyért felelős tanárnő tíz percre magára hagyja a vizsgázókat (ennek előnyeit nyilván nem kell ecsetelni), 50 000 lájk esetén pedig megajánlott jegyet kapnak az egyetemisták.

A poszt viszont nemcsak egy ötletes hecc, hanem egy beadandó feladat, amivel a diákok a közösség erejét tudják reprezentálni. A bejegyzés a megosztás óta több mint 11.000 lájkot és 800-nál is több megosztást kapott, az egyre duzzadó kommentek között pedig megy a harc, hogy vajon mennyire helyes lájkok segítségével kibekkelni egy vizsgát.

Az ugyan nem derül ki, hogy meddig kell összegyűlnie a 25.000 vagy 50.000 lájknak, de az eredmény egyelőre még a félsikerhez is karcsú, úgyhogy az egyetemistáknak elkél némi segítség, hogy a közösség erejével tegyék könnyebbé az idei félévet. Csak egy kattintás – ne feledjük, annak idején mi is nagyon örültünk volna egy megajánlott jegynek!