Nemsokára jöhet az új Huawei csúcsmobil

richard yu ceo vezérigazgató huawei
Vajon milyen újdonságokkal rukkol most elő a Huawei?
Vágólapra másolva!
Eddig csak tippelgetni lehetett az időponttal kapcsolatban, ám most a Huawei is megerősítette, hogy november 9-én lesz a nagy bemutató, amelyen minden bizonnyal a következő zászlóshajó, a Mate 9 kerül leleplezésre.
Vágólapra másolva!

A Huawei következő csúcstelefonja november 3-án érkezik. Akár egy mondattal is el lehetne intézni azt a tényt, hogy a kínai cég kiküldte a meghívókat az eseményre, amiken mindössze annyi szerepel, hogy

A konferencia Münchenben lesz, ahol a Huawei vezérigazgatója, Richard Yu lép a színpadra. Márpedig ez valami nagy dolgot jelent, hiszen a CEO akkor szokott porondra kerülni, amikor valamilyen fontos és új készülék mutatkozik be, legutóbb például az IFA kiállításon leplezte le a Nova és Nova Plus modelleket.

November 3-án viszont

egy új zászlóshajó, a Mate 9 kerülhet reflektorfénybe,

legalábbis tavaly szintén az ősz utolsó hónapjának végén mutatkozott be a Mate 8, amit aztán a januári CES kütyüexpón lehetett először megtapogatni. A Huwei viszont most még előbbre hozta a leleplezés időpontját, ami valószínűleg a karácsonyi szezonra való könnyebb felkészülésnek köszönhető.

Vajon milyen újdonságokkal rukkol most elő a Huawei? Forrás: AFP/Jack Taylor

A pletykák szerint

a Mate 9 egy igazi erőgép lesz,

belül már a legújabb fejlesztésű Kirin 960 chipset dolgozik, akár 6 gigabájtnyi memória és 256 gigabájtos adattároló társaságában. A várhatóan 6 hüvelykes kijelző mögé egy 4000 milliamperórás akkumulátort szerelnek, a hátlap ékessége pedig a Leicával közösen fejlesztett, P9-cel bemutatkozó duplakamerás-rendszer lehet, és természetesen az ujjlenyomat-olvasó sem marad el.

Az árról még nem tudni semmit, de az biztos, hogy nem lesz filléres mulatság a mobil, aminek fedélzetén már a legújabb Android rendszerre és az EMUI szoftveres felületre kell számítani. Hogy ez mennyire nyeri majd el a felhasználók tetszését, az kérdés. Kínában szeretik, Európában állítólag kevésbé.