Hatalmas iPhone eladásokra számít az Apple

iphone 7
Vágólapra másolva!
Az iPhone-okat is beszállító Foxconn őrült toborzásba kezdett kínai gyáraiban, miután az Apple utolsó pillanatban 10 százalékkal emelte rendelési igényét. Tényleg a leggyorsabb okostelefon lesz az iPhone 7?
Vágólapra másolva!

Az Apple magyar idő szerint szerda hét órakor kezdi el lerántani a leplet legújabb fejlesztéseikről. Szeptemberben, a karácsonyi hajrá előtt hagyományosan bemutatják az új iPhone-okat is.

Találgatások, kiszivárgott hírek természetesen vannak: ha hihetünk a teszteredményeknek, akkor

az iPhone 7 lesz a jelenlegi leggyorsabb okostelefon.

Az iPhone 6s-hez viszonyítva 35 százalékos, a sima 6-hoz képest pedig 50 százalékos teljesítménynövekedést mutattak ki, még az iPad Prót is beelőzte, ha igazak a számok.

Geekbench: egymagos és kétmagos teszt Forrás: Origo

Ez azt jelenti, hogy az Apple A10-es chip teljesítménye egy 2,7 gigahertzes, i7-es Intel processzorral vetekszik.

Ceruzás, mint egy Samsung Note?

Azt is kiszúrták a szemfüles twitterezők, hogy Tim Cook úgy beszélt a cég stylusáról, hogy azzal iPaden és iPhone-on is elképesztő dolgokat lehet létrehozni. Sokan emiatt feltételezni véli, hogy ahogy a fő konkurens, a Samsung Note telefonjai, így

az új iPhone-okat is lehet majd ceruzával böködni.

Erre utaltak a kiszivárgott képek is, miszerint idén nem két, hanem rögtön háromféle új iPhone lesz: iPhone 7, 7 Plus és a 7 Pro - lehet csak utóbbi kapna ceruzás támogatást, és két lencsét a hátlapra.

Több kell, még több!

Az viszont biztos, hogy az Apple nagyon magabiztos az új telefont illetően, vagy csak ki akarják használni a samsungos Note visszahívást.

Utolsó pillanatban 10 százalékkal emelték meg a rendelési igényt a beszállítónál.

Ennek következtében a Foxconn kínai gyáraiban óriási toborzásba fogott.

Annak az alkalmazottnak, aki képzett munkaerőt csábít a gyárakba, 209 dollár, átszámítva körülbelül 57 ezer forint üti a markát. Bónuszokkal kecsegtetik azokat is, akik legalább három hónapot lehúznak futószalag mellett, illetve azokat az ex-kollégákat, akik hajlandóak visszamenne dolgozni.

Tavaly ugyanígy munkaerőhiány lépett fel a cégnél az iPhone 6 bemutatása után. Akkor 100 ezer ember felvételével oldották meg, hogy az Apple minden kérése határidőre teljesüljön.