Saját oldalát nyomta fel a Google-nél a Warner Brothers

google kereső iphone
Egymilliárd dollárt fizetett a Google a riválisnak
Vágólapra másolva!
A Warner Brothers filmstúdió arra kérte a Google-t, hogy vegyék le a weboldalukra mutató linkeket a keresési találatok közül, mert azzal szerzői jogi törvényt sértenek.
Vágólapra másolva!

A keresőóriástól egyúttal azt is kérték, hogy a többi olyan mozifilm streamelő oldalakra vezető linkeket is távolítsák el, amelyeket az Amazon és a Sky működtet, ezen felül pedig a filmkatalógus IMDB-t is.

A kérelmet a Vobile nyújtotta be a Warner Brothers képviseletében, az a cég, amely több százezer eltávolítási kérelmet nyújt be havonta a cég felé. A Warner Brothers nem kommentálta a hírt.

Az öncenzúrára a Torrent Freak portál szerkesztői figyeltek fel, akik szerint a Vobile eléggé durva hibákat is vétett.

Havonta több ezer eltávolítási kérelmet kap a Google Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Az egyik kérvény sorás például az olyan filmek, mint a Batman: The Dark Knight, vagy a The Matrix hivatalos oldalait is le akarták vetetni. Ezen felül több, legálisan működő mozis portálok linkjeit is eltávolításra kérték, például az Amazon és a Sky Cinema által működtetett filmes szolgáltatásokat.

A Vobile és a hozzá hasonló cégek nagy filmstúdióknak dolgoznak, ők kérik az illegálisan feltöltött mozifilmek, és sorozat linkjeinek eltávolítását a keresőből. A Google átláthatósági jelentése szerint a Vobile eddig

több mint 1 millió eltávolítási kérelmet intézett már feléjük.

A Google nem teljesítette a kéréseket, nem távolította el a találatok közül az Amazon, az IMDB és a Sky Cinema oldalait sem.

A TorrentFreak szerint az ilyen hibák gyakran megesnek, mivel a cégek nem maguk néznek utána a szerzői jogokat sértő oldalaknak, hanem egy automatizált szoftverrel keresik azokat. Így fordul elő, hogy olyan is belekerül, aminek nem kéne.