Szász Százalék: Elöntött a forróság a hőkamerás okostelefonnal

szász százalék, cat s60
Vágólapra másolva!
A világ első beépített hőkamerás okostelefonja egyben a világ legvízállóbb strapakészüléke is. Kibírja azt is, ha betonra ejtjük, és a pornak is ellenáll. Emellett jól is néz ki, legalábbis a kategóriájában feltétlenül, és végre tényleg tisztességes teljesítményre képes strapatelefont vehetünk a kezünkbe, ez ugyanis nem mindig volt jellemző. De mihez kezd az extra tulajdonságokkal, ha elmúlik az újdonság varázsa? Nézze meg videót!
Vágólapra másolva!

A telefon a Flir technológiáját alkalmazza, a beépített Lepton mikrohőkamerával fotót, videót és akár timelapse felvételt is készíthetünk. A képeken az egyes pontokat külön is megmérhetjük. Annak, hogy mire használjuk a hőkamerát, tényleg csak a képzelet szab határt.

Az IP68 szabvány szerint porálló, és olyan vízállósága van, amellyel jelenleg más okostelefon nem rendelkezik a mezőnyben. Akár egy órát is kibír ötméteres mélységben, és közben a kamerát használhatjuk, tehát búvárkodni is lehet vele. 1,8 méteres magasságból bírja a betonra esést is, de a védelmet nyújtó öntöttfém kereten minden bizonnyal meg fognak látszódni az esésnyomok egy idő után. A karc- és törésálló Corning Gorilla Glass 4 kijelzőt az előlapból kiemelkedő keret is védi, hasonló védelmet kapott a hátlapon a normál és a hőkamera is.

A strapatelefonokra eddig főleg az volt a jellemző, hogy az ellenállóság mellett elavult hardvert kaptak. A Cat S60 sem csúcsteljesítményű, de végre tisztességes a tudása: nyolcmagos processzor hajtja, 3 gigabájtnyi RAM-ot kapott, a 4,7 inches HD érintőkijelző pedig ugyan papíron messze elmarad a csúcstelefonoktól, de egyébként kellemesen használható, erős napsütésben is jól olvasható. A 32 gigabájtos tárhely 200 gigabájtig bővíthető microSD kártyával. Minden más a videóban!