Ereszt a pokémonlufi

pokemon go
Több időt pokémonoznak a felhasználók, mint facebookoznak
Vágólapra másolva!
6,7 milliárd dollárral csökkent a Nintendo értéke, miután a cég figyelmeztette a befektetőket: nem ők kaszálnak a legtöbbet a Pokémon Góval.
Vágólapra másolva!

Csökkenni látszik a Pokémon Go körüli felhajtás, legalábbis a befektetők körében. A Nintendo részvényeinek értéke 18 százalékot csökkent, miután a cég egy figyelmeztető közleményt adott ki pénteken. Ebben közölték, hogy a játék pénzügyileg csak „korlátozottan” hat a vállalatra, a Nintendónak mindössze 32 százalék részesedése van a Pokémon Gót birtokló The Pokémon Companyban. A fennálló részek a Game Freak és a Creatures kezében vannak.

A cég értéke 6,7 milliárd dollárral csökkent a részvények zuhanásával, de

még mindig 65 százalékkal többet ér,

mint a játék július hetedikei megjelenése előtt. A negyedéves eredményeket szerdán teszik közzé.

Az elemzők már korábban is figyelmeztették a befektetőket: ha a Nintendo rendelkezik is bizonyos licencjogokkal a Pokémon Go fölött, nem a japán cég lesz a játék valódi haszonélvezője, mivel a konkrét terméket nem ő fejlesztette.

Többet pokémonoznak a felhasználók, mint facebookoznak Forrás: Sputnik/Valeriy Melnikov

A történet igazi nyertese a fejlesztő Niantic, illetve az Apple lehet, amely lefölözi a hasznot az iPhone-használók alkalmazáson belüli vásárlásairól.

A CLSA elemzője hangsúlyozta, a Pokémon Go a számításaik szerint nem képez közvetlen bevételi forrást a Nintendónak, éppen ezért eladási minősítéssel kezelik a vállalat részvényét. A Nintendo tehát kereshet valamennyit a Pokémon név használatával kapcsolatos jogdíjakon, de meglepően kicsi a közvetlen profithatás.

Érdekesebb, mint a Facebook

A játékosok viszont még mindig nem tudják megunni a virtuális szörnyvadászatot. A 7Park Data elemző cég szerint a felhasználók

átlagosan 75 percet töltenek el naponta a játékkal megjelenése óta.

A Facebookot és a YouTube-ot már kevésbé tartják érdekesnek, több időt töltenek pokémonozással, mint ezekkel az appokkal. A játék már a Twitter napi aktív felhasználói bázisát is túlszárnyalta.

Az App Store rekordere

Az Apple pénteken erősítette meg a Tech Insider számára, hogy az appot többen töltötték le az első héten,

mint bármelyik másik appot az App Store-ban az elmúlt 8 évben.

Ez már csak azért is elképesztő, mert a játék eleinte csak az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új-Zélandon jelent meg hivatalosan, a világ többi részén nem az áruházból jutottak hozzá a felhasználók.

A cég azt nem részletezte, hogy a letöltések száma pontosan mennyi, és mennyi bevételt generáltak eddig. A Sensor Tower elemző cég felmérése szerint viszont a Pokémon Go

már 1,6 millió dollárt hoz naponta a konyhára az iOS-es készülékkel játszó,

amerikai felhasználók jóvoltából, akik játék közben vásárolnak.