Könnyen miénk lehet a tömeghisztériát kiváltó pokémon

vaporeon pokemon
Vaporeon az egyik legritkább Pokémon a mobiljátékban
Vágólapra másolva!
Ha esetleg a budapesti Városligetben is megjelenne a New York-i Central Parkban tömeghisztériát kiváltó Vaporeon, nem kell rohanni érte. A viszonylag ritka zsebszörny egy egyszerű trükkel megszerezhető. 
Vágólapra másolva!

Ugyan még csak július hatodikán rajtolt el a Pokémon Go (Magyarországon július 16-án) a felhasználók már elkezdték felfedezni a játék csínját-bínját.

Mivé fejlesszelek?

A legújabb trükköket egy külön Reddit-alfórumon is lehet követni. Most éppen az a nagy szám, hogyan lehet befolyásolni az Eevee nevű zsebszörny evolúcióját.

Ez a kiindulópont (Eevee) Forrás: pokemon.wikia.com

Ez a pokémon speciális olyan szempontból, hogy nemcsak egy irányba tud fejlődni, hanem rögtön három szörnnyé is átalakulhat. (Az eredeti Pokémon-univerzumban ugyan kilenc lehetőség van, de a játékban csak három.)

Fejlődhet belőle Vaporeon, Flareon vagy Jolteon.

A fejlődését azonban tudatosan is tudjuk irányítani, ehhez adott névre kell keresztelni a már befogott Eeveet a továbblépés előtt.

  • Rainer nevet adjuk -> Vaporeon lesz belőle,
  • Pyro nevet adjuk -> Flareon lesz belőle,
  • Sparky nevet adjuk -> Jolteon lesz belőle.

Név és cukorkák

Az átnevezéshez egyszerűen meg kell nézni az elfogott Eevee adatlapját, majd a ceruza ikonnal új nevet adni neki. Ezután lehet a következő lépcsőfokra fejleszteni 25 cukorka segítségével.

A Pokémon-animében is éppen így tettek az Eevee fivérek.

AZ Eevee fivérek Vaporeonnal, Flareonnal és Jolteonnal Forrás: Reddit

Tömeghisztéria helyett

Hétvégén több ezer ember lepte el a New York-i Central Parkot, mert ott felbukkant Vaporeon, Eevee vízjegyű evolúciója. Gyalog, futva, biciklivel és autókkal érkeztek tömegével az emberek, hogy a ritka, ezért rövid ideig jelen lévő pokémont begyűjtsék.

Hogy ne történjen hasonló őrület – mondjuk a budapesti Városligetben –, inkább fejlesszük tudatosan a zsebszörnyünket, így is lehet a végén egy saját Vaporeonunk.