Autóbalesetet okozott a Pokémon Go

pokecrash
Kész csoda, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a sofőr
Vágólapra másolva!
Fának hajtott egy férfi a New York-i Auburnben, mert elterelte a figyelmét a Pokémon Go. Komolyabb sérülést nem szenvedett, ám az autó teljesen összetört.
Vágólapra másolva!

A 28 éves sofőr bevallotta, hogy vezetés közben is nyomkodta a játékot, ez pedig elterelte a figyelmét. Lesiklott az útról majd egy fának ütközött – áll az auburni rendőrség jegyzőkönyvében.

Az autó összetört a balesetben, a rendőrség szerint a sofőr rendkívül szerencsés volt, amiért nem szenvedett komoly sérüléseket. Hozzátették, ez kitűnő példája annak, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az, ha valaki annyira belemerül egy játékba, hogy nem figyel a környezetére.

A baleset épp pár órával az után történt, hogy a nemzeti biztonsági tanács arra kérte az autósokat, hogy mellőzzék a játékot, míg volán mögött ülnek.

Kész csoda, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a sofőr Forrás: Police of Auburn

Az auburni rendőrség is közzétett pár tanácsot a baleset után, többek között, hogy a játékosok ne használják az appot motoron és biciklin sem, ne merészkedjenek be mások területére csak azért, hogy elkapjanak egy zsebszörnyet. Ha pedig elhagyatottabb helyre indulnának vadászni, azt csapatban tegyék.

Életveszélyes lehet, ha nem figyelünk

A közelmúltban történt esetek is azt mutatják, hogy érdemes megfogadni ezeket az alapvető tanácsokat. Nemrég olyan bűnözőket tartóztattak le Missouriban, akik a játék segítségével csalták lépre áldozataikat.

Az államban 11 ilyen esetet jelentettek már be korábban.

Bizarrabb helyzetbe került az a Wyomingban vadászó, Shayla Wiggins nevű játékos, aki egy vízi pokémont hajkurászva holttestre bukkant a helyi folyó partján. A 19 éves lány a kezdeti sokk után sem mondott le a játékról, másnap ismét vadászni indult.