A tökéletes sör titkát keresi a mesterséges intelligencia

ai sör
A négyféle sör
Vágólapra másolva!
Sörkóstolók visszajelzéseit gyűjti össze egy algoritmus, majd finomítja a nedű receptjét, hogy az még finomabb legyen. Mesterséges intelligencia kutatja a tökéletes sör titkát.
Vágólapra másolva!

A londoni IntelligentX startup megfőzte a világ első olyan sörét, amelynek megálmodásában mesterséges intelligencia is segített. Ebből négy fajtát is piacra dobtak, a Ubrew oldaláról 4,5 fontért bárki rendelhet belőlük.

A gépi tanulásban járatos Intelligent Layer céggel együtt fejlesztettek egy olyan algoritmust, ami összegyűjti a vásárlók visszajelzéseit egy-egy sörrel kapcsolatban, és azok alapján megváltoztatja az adott sör receptjét.

A négyféle sör Forrás: IntelligentX

A sörök kóstolása után a felhasználók egy facebookos chatboton, ABI (Automatic Brewing Intelligence) keresztül küldhetik el véleményüket. Az intelligens csevegőbot

kérdéseket tesz fel a sörrel kapcsolatban,

és arra kéri az alanyokat, értékeljék az adott nedűt egytől tízig. A tesztelés folyamata így rendkívül felgyorsul, a következő főzet már az új recept szerint készül.

Ezzel az eljárással már majdnem tucatnyi alkalommal módosítottak receptet egy év alatt.