Iphone-okhoz gyártana kontrollert a Nintendo

nintendo miitomo
A Miitomo című iOS-es játék után akciójátékokban utazna a Nintendo
Vágólapra másolva!
Első iOS-es mobilappja kiadása után a Nintendo még beljebb merészkedne a mobilpiacon: okostelefonokhoz és táblagépekhez gyártana kontrollereket, hogy élvezetesebbek legyenek az akciójátékok.
Vágólapra másolva!

A Nintendo ügyvezetője, Takahasi Sinya kotyogta el egy befektetőknek tartott gyűlésen, hogy a jövőben egy új mobilos kiegészítővel rukkolhat elő a japán óriáscég, amint kidolgozták a megfelelő üzleti modellt.

A cégnek láthatóan elege lett az érintőkijelző korlátaiból, ezért

egy okoseszközökhöz csatlakoztatható, saját kontrolleren gondolkodik.

„Az okoseszközökhöz készült fizikai kontrollerek már most is elérhetők a piacon, és mi elképzelhetőnek tartjuk, hogy magunk is fejlesztünk valami újat"- mondta a vezető. „Másrészt úgy gondolom, ahogy a Nintendo látja az akciójátékokat, nem lehetetlen dolog egy ilyet készítenünk. Emellett applikációkat is fogunk készíteni, nem csak akciójátékokat, minden korosztálynak."

A Miitomo című iOS-es játék után akciójátékokban utazna a Nintendo Forrás: Nintendo

A kezdeményezés egy a Nintendo sok tervezett projektje közül. Miután a cég sikeres ökoszisztémát alakított ki a konzolok és kézikonzolok területén,

a mobilos piac felé terjeszkedik.

Az ezzel kapcsolatos legjelentősebb lépést tavaly nyáron tette meg, amikor bejelentette: a DeNa-val közösen mobiljátékok fejlesztésébe fogni, ennek lett gyümölcse az iOS-re kiadott Miitomo, ami inkább lett közösségi app, mintsem valódi játék.