Szász Százalék: A vörös lámpás negyed legszebb új tagja

szász százalék, okostelefon, tech, vodafone smart platinum 7
Vágólapra másolva!
Indul az Origo új techvideó-sorozata! Ezúttal a Vodafone saját márkás, prémiumnak mondott okostelefonját, a Smart Platinum 7-et néztük meg. A nemrég bemutatott négy új telefonjukból ez a darab a legerősebb. De mennyire?
Vágólapra másolva!

A telefon, amely gyakorlatilag az idén Barcelonában, a Mobil Világkongresszuson bemutatott Alcatel Idol 4S DNS-ét kapta meg (sokkal szebb formavilággal), nagyon vékony, nincs 7 mm a vastagsága, és a phabletes mérethez képest nem nehéz, 155 gramm mindössze.

Ahogy már korábban is megírtuk, a telefonban nyolcmagos processzor van, ehhez 3 gigabájt memóriát pakoltak. 32 gigabájtnyi tárhelyet kapunk, de ez szerencsére 128-ig bővíthető. Hátoldali kamerája 16, míg az előlapi 8 megapixeles.

Bár vodafone-os a készülék, nincs telepakolva felesleges szolgáltatói applikációkkal, az a néhány, ami van, szinte észrevétlen, nem tolakodó, ha nem használjuk őket. Van, amelyik törölhető ráadásul, de például a Vodafone Protect biztonsági funkciói még kifejezetten hasznosak is lehetnek.

Kizárólag ezzel a készülékkel használható a Vodafone saját virtuálisvalóság-headsete, a Vodafone Smart VR, amivel a 360 fokos tartalmakat lehet nézni.

A telefon tud gyorstöltést (QuickCharge 3.0 - fél óra alatt 50 százalékra tölthető), viszont ehhez kompatibilis töltő nincs a dobozban, csak hagyományos. Az akkumulátor a Vodafone szerint két, szerintünk inkább egy napot bír ki, de azt üzembiztosan, estére persze töltőre kell majd tennünk. Az internetezési sebesség a szolgáltató 4G-hálózatán kiváló, de kellemetlen is lenne, ha mást tapasztaltunk volna egy saját márkás készüléknél. Minden más a videóban!