A Google is berobban a VR-piacra

Google I/O 2016
Mindenre fény derül a kétnapos rendezvényen
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint este hétkor rajtol május 18-án a Google éves fejlesztői konferenciája, ahol a cég két napon keresztül mesél  jövőbeli terveiről. Először azóta, hogy a cég Alphabetté alakult. Az újdonságok egy részét már előre sejteni lehet, hiszen az elmúlt évben a sajtó többször is szivárogtatott érdekességeket. Összeszedtük, mire számíthatunk a Google I/O 2016-on.
Vágólapra másolva!

Android VR

A legjobban várt bejelentés minden bizonyára a keresőóriás virtuálisvalóság-eszköze, az Android VR lehet. Kérdéses, hogy ez egy olyan különálló eszköz lesz-e, mint mondjuk az Oculus Rift, vagy szorosan fog kötődni az okostelefonokhoz. Az bizonyos, hogy a Google is túl kíván lépni a kis kartondoboz, a Cardboard határain.

Az olyan konkurens mobilgyártók, mint a HTC vagy a Samsung már bejelentették saját eszközeiket, amivel vonzóbbá teszik telefonjaikat. Épp ezért tippelnek arra többen, hogy egy okostelefonnal kapcsolatos kütyü lehet.

Mindenre fény derül a kétnapos rendezvényen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christoph Dernbach

Project Tango

A cég valószínűleg mesélni fog az Intellel közösen fejlesztett, tavaly augusztusban bejelentett Project Tangóról is, saját kiterjesztettvalóság-platformjáról. Ez egy olyan okostelefonos technológia,

amely fel tudja ismerni a teret és a különböző objektumokat.

A telefon képes beolvasni a 3D-s teret, de módosítani is tudja, a virtuális és kiterjesztett valóság elemei megjelennek a valós környezetben.

Az Intel RealSense fejlesztői mobilja, az első "tangós" telefon Forrás: Origo

Az idei Las Vegas-i CES egyik legmeglepőbb bejelentése volt, hogy a Project Tango platformot használó, új mobilt a Lenovo gyártja majd, ami nyáron jelenhet meg. Közben az Intel is elérhetővé tette tesztelésre az első "tangós" okostelefont. A Google valószínűleg további partnereket is bejelenthet a konferencián.

Android N és Chrome OS

A legújabb, csak N kódnéven emlegetett Android operációs rendszer tesztelése március óta zajlik a fejlesztők körében. A keresőóriás az I/O-n rántja le a leplet hivatalosan is a rendszerről, és egyben kiderül valódi elnevezése is (a legtöbben a Nutellára tippelnek).

Az olyan nagy újdonságok mellett, mint az osztottképernyő-mód vagy az új értesítési panel, sok más hasznos apróság is érkezik majd. Ezeket korábban összegyűjtöttük.

A keresőóriás rendre ezen a rendezvényen jelenti be az asztali operációs rendszerével, a Chrome OS-sel kapcsolatos újdonságokat is. Áprilisban szivárgott ki, hogy a Google szeretne androidos appokat, méghozzá az egész Google Play Áruház tartalmát elérhetővé tenni Chromebookokra.

A keresőóriás ezzel nagyot lépne afelé, hogy asztali és mobil operációs rendszere elkezdjen egymás felé közeledni, és nagyobb legyen az átjárás a két platform közt. Chrome OS-t használó készülékekre a Chrome Áruházból vásárolhatnak appokat a felhasználók, ám az évek alatt meglehetősen elhanyagolták a fejlesztők a platformot.

Otthoni személyi asszisztens

A Recode magazin forrásai szerint a Google is dolgozik saját hangvezérelt otthoni asszisztensén, ami az Amazon Echo konkurense lehet. A projekt Chirp kódnéven fut, bár minden bizonnyal nem ez lesz végleges neve. A források szerint külsőre is egy hordozható hangszóróra fog hasonlít, mint az Echo.

A hardvert mesterséges intelligenciával szerelhetik fel, és valószínűleg magába foglalja a többi olyan Google szolgáltatást, mint a kereső és hangasszisztens. Így olyan dolgokra lehet képes, mint a hangutasítások megértése, receptek felolvasása, zenelejátszás és más feladatok.

Amire még számítunk

Ezenkívül valószínűleg itt fognak elhangzani a Google Now asszisztenssel,

a Google térképszolgáltatásával, keresőjével és a YouTube-bal kapcsolatos újdonságok is,

csakúgy, mint a tavalyi eredmények a számok tükrében. A héten elérhetővé vált Google Terek szolgáltatást is minden bizonnyal részletesebben demózzák.

Sokan bíznak abban, hogy a Google önvezető autójáról, a Google X fejlesztéséről is szó esik, és az okosórákra szabott operációs rendszer, az utóbbi időben elhanyagolt Android Wear is kap végre frissítést.