Már kipróbálhatja a legújabb Androidot

android marshmallow
Vágólapra másolva!
A vártnál korábban kipróbálható az új Android: az N sokak szerint a Nutella nevet kaphatja majd. A fejlesztő bétatesztelők az osztott képernyővel, és a megújult értesítésekkel ismerkedhetnek meg.
Vágólapra másolva!

Szerdától kipróbálható az Android N, a Google legújabb operációs rendszere. Bár a keresőcég jellemzően éves fejlesztői konferenciáján jelenti be a legújabb Android verziókat, idén megelőlegezett egy kis ízelítőt - egyelőre a fejlesztők számára.

Hogy minek a rövidítése lesz az N, azt még nem tudni,

sokan az Android Nutella névre tippelnek.

Az új fejlesztői bétaprogramban folyamatosan érkeznek majd frissítések a rendszerhez. Az Android Beta Programon belül úgy lehet kipróbálni az új operációs rendszert, hogy ahhoz nem kell törölni teljesen az előzőt.

Végre jön a rendes osztott képernyő Forrás: Google

Az új szoftver egyik fő újítása az osztott képernyő mód, mely az Android Marshmallowban még csak rejtett funkcióként volt jelen. Ezzel a telefon vagy táblagép képernyőjén egymás mellett két különböző alkalmazást lehet futtatni.

Fejlődött ezen kívül az értesítési panel is:

a felület sokkal letisztultabb megjelenést kapott. A kijelző tetején egy sorban található a gyorsmenü, az értesítésekből pedig már közvetlenül lehet válaszolni.

Átalakul a rendszer energiatakarékos módja, a Doze is. A mód eddig akkor kapcsolt be, ha a telefont hosszabb ideig nem használta a tulajdonos, most már akkor is, ha a képernyő nem aktív.

Akik már most ki szeretnék próbálni az Android N-t (és rendelkeznek Nexus 6P, Nexus 5X, Nexus 6, Pixel C, Nexus 9, Nexus Player készülékek valamelyikével), a hivatalos fejlesztői oldalon jelentkezhetnek is a programba. Mindenki másnak valószínűleg nyárig kell várnia, ekkortól lesz elérhető a végleges változat.