Nyáron jön az első térfelismerő csodatelefon

Project Tango
Vágólapra másolva!
Nyáron érkezik az első térfelismerő csodatelefon. A Project Tango technológiáját kiaknázó mobilt a Lenovo gyártja, és idén nyáron tervezik piacra dobni. A fejlesztők február közepéig jelentkezhetnek, ha appokkal látnák el a készüléket.
Vágólapra másolva!

A Google és az Intel térfelismerő csodatelefon fejlesztésébe fogott. A CES egyik legmeglepőbb bejelentése volt, hogy a Project Tango platformot használó, új mobilt a Lenovo gyártja majd. A tervek szerint

2016 nyarán dobják piacra.

Ennél többet nem árultak el, a kínai gyártó csak egy prototípusról készült montázzsal készült a kütyüexpóra.

A "tangósított" Lenovo prototípusok Forrás: Lenovo

A Google oldalán február 15-ig jelentkezhetnek a fejlesztők, ha szeretnének saját appokat készíteni a speciális felületre.

Közben az Intel is elérhetővé tette tesztelésre az első "tangós" okostelefont, ehhez a fejlesztőknek szánt mobilhoz csak az Egyesült Államokban lehet hozzájutni, 400 dollárért (körülbelül 117 ezer forintért).

Mi az a Project Tango?

A Google és az Intel még augusztusban jelentette be, hogy közösen készítenek egy olyan okostelefonos technológiát,

amely képes felismerni a teret és a különböző objektumokat.

Az Intel RealSense kamerája képes háromdimenziós elemek felismerésére és különválasztására, míg a Google Project Tango szenzora magát a teret, mélységet, illetve a mozgást tudja feltérképezni.

Az Intel RealSense fejlesztői mobil Forrás: Origo

Az Intel most kiadott fejlesztői okostelefonja első ránézésre nem sokban különbözik egy normál androidos okostelefontól, 6 colos QHD kijelzőt kapott, Android 5.0.1 fut alatta, az Intel Atom X5 processzora hajtja. Az igazán különleges a telefon hátlapja, ahol mindjárt 6 kamera, illetve szenzor kapott helyet.

RealSense-szel denevérré változik a drón

Az Intel RealSense kameráit és szenzorait fogja használni az Intel munkaszemüvege, a drónok, a robotok és önjáró autók a navigációhoz, az akadályok kikerüléséhez, a mobilok biometrikus azonosításra, illetve a virtuális valóság kivetítésére.

Mire jó?

A telefon képes beolvasni a 3D-s teret, de módosítani is tudja azt. A fejlesztők ezt egy szoftverrel demonstrálták, ahol képesek voltak virtuális falakat elhelyezni a szobában a telefonon keresztül,

mintha csak Minecraftot játszanának a valódi térben.

Így egy programmal a jövőben az otthonunk játszótérré alakítható: a virtuális és kiterjesztett valóság elemei megjelennek a valós környezetben. Így ha például kanapét keresünk a lakásba, rögtön megnézhetjük, az hogy fog kinézni a nappaliban.

A Project Tango előnyei Forrás: Google

A Project Tangóval ellátott eszközök felismerik, ha olyan helyet "látnak", ahol már "jártak": legyen az az otthon vagy a munkahelyi iroda. GPS-szel kombinálva a telefon akár végigvezethet minket egy bevásárlóközponton vagy egy repülőtér épületén is.

A CES kütyüexpón kinn van az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik majd. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!