Megoldották: távolról is smárolhat a párjával!

The Kissenger
Vágólapra másolva!
Mikor az ember azt hinné, hogy már mindent látott, akkor brit kutatók egy olyan kiegészítőt fejlesztenek az okostelefonhoz, amely percekre képes az emberbe fojtani a szót. Szó szerint: a The Kissenger nevű kütyü akkor is átadja a csók élményét, ha éppen óceánok választják el az embert a párjától. 
Vágólapra másolva!

A The Kissenger az angol kiss és a messenger, azaz csók és csevegés szavak csodás ötvözete. A kütyü egy olyan kiegészítő okostelefonokhoz, ami lehetővé teszi, hogy csókot küldjünk a párunknak - s ha ő is rendelkezik egy ilyen eszközzel, akkor fogadja azt.

A meglehetősen bizarr kiegészítő olyan londoni kutatók találmánya, akik haptikus visszajelzésen munkálkodnak. Ilyen dolgozik egyebek közt az iPhone 7 Home főgombjában, ami már nem is igazi benyomható gomb, a haptikus rezgőmotor ad a felhasználónak visszajelzést.

hiszen a kiegészítő képes a mély és intim érzelmek átadására a szenzoros kialakításnak és az internetkapcsolatnak hála - mondta a Kissengeren dolgozó egyik mérnök, Emma Yann Zhang.

Csók a mobilon keresztül. Hol tart már a tudomány, nem igaz? Forrás: Emma Yann Zhang

Az online smároláshoz a telefonunkat először bele kell helyeznünk a műanyagból készült Kissenger dokkolóba, aztán indulhat a csevegés a FaceTime vagy a Skype használatával, majd, ha úgy érezzük, hogy eljött a megfelelő pillanat, akkor jöhet a csók.

Az ajkakat a dokkoló alján lévő szilikonból készült, érzékelőkkel felszerelt részhez kell nyomni, és az eszköz

a nyomás hatására keletkező egyedi mintákat valós időben továbbítja

a másik eszközre, ahol a szilikonfelület alatti szerkezet szépen „kirajzolja" az érkező adatokat.

Mindez persze még csak a kezdet, hiszen Zhang az eszközt bemutatta egy olyan konferencián is, ahol a robotokkal való szex és a szerelem volt a téma.

A kutató kifejtette, hogy

elkerülhetetlennek látja, hogy az emberek előbb-utóbb intim kapcsolatba kerüljenek a robotokkal

és a mesterséges intelligenciával. Előadásában kitért arra is, hogy egy ilyen megoldás miképp tudná mélyíteni ezeket a viszonyokat.

Mindez persze még a jövő zenéje. A kutatók előtt komoly kihívások állnak, hiszen egyelőre csak a csóknak jóindulattal nevezhető "lenyomatok" átvitelére van lehetőség. Az igazi áttörés akkor jön, ha egy kütyüvel már nyelves puszit is válthatunk akár több kontinensnyi távolságból is.