Mobilalkalmazáson keresztül kémkedhettek az oroszok

hacker illusztráció számítógép lopás feltörés it laptop tablet
hacker illusztráció
Vágólapra másolva!
A Fancy Bear nevű orosz hackercsoport egy rosszindulatú szoftver segítségével a kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek javára fordított egy ukrán tüzértiszt által kifejlesztett, célzásgyorsító androidos alkalmazást - állítja egy csütörtökön kiadott jelentésében a CrowdStrike nevű amerikai kiberbiztonsági cég.
Vágólapra másolva!

Az ukrán tüzértiszt olyan alkalmazást fejlesztett ki 2013-ban, amelyet ha katonatársai letöltöttek okostelefonjukra, akkor az gyorsabban feldolgozta számukra a célzáshoz szükséges adatokat. A szoftvert a közösségi médiában terjesztették.

A vélhetően az orosz katonai hírszerzéshez köthető, és elsősorban annak dolgozó Fancy Bear csoport 2014-ben lemásolta az applikációt, egy rosszindulatú szoftver (malware) beleültetésével módosította, és azt eredetinek álcázva feltette egy ukrán katonai fórumra.

Még több bizonyíték arra, hogy a Fancy Bears az orosz kormánynak dolgozik dreamstime

Ha ezt ukrán katonák letöltötték, a rosszindulatú szoftver

kiadta az orosz hírszerzésnek a tartózkodási helyüket,

de más fontos információkat is róluk, s ezeket azután az oroszbarát, kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek előnyére fordították - olvasható a CrowdStrike jelentésében.

Ezt használhatták a demokraták meghekkelésekor is

A szóban forgó malware az úgynevezett X-Agent. A CrowdStrike szerint ugyanezt használta a Fancy Bear csoport is, amikor az amerikai elnökválasztás során többször betört a Demokrata Párt vezető testületének (DNC) szerverébe.

A CrowdStrike-ot bízták meg azzal, hogy vizsgálja ki a DNC gépeibe való betörést, és a kiberbiztonsági cég arra a megállapításra jutott, hogy a tettes a Fancy Bear volt. Dmitri Alperovitch, a CrowdStrike alapítója és technológiai igazgatója kijelentette: az ukrán eset is azt támasztja alá, hogy

szoros a kapcsolat a Fancy Bear és az orosz hadsereg között.

Vlagyimir Putyin orosz elnök többször visszautasította az Obama-kormány azon vádját, hogy az orosz kormány a legfelsőbb szinten részt vett volna az amerikai elnökválasztás kampányának befolyásolásában.

Amerikai hírszerző ügynökségek arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország célja Donald Trump republikánus jelölt győzelemre segítése volt. Trump nevetségesnek nevezte az amerikai hírszerzés vádját.