Több millió kommentelőt fizet le a kínai kormány

kommentelők, névtelen, internet, számítógép, computer
Vágólapra másolva!
A kínai kormány átlagosan évi 488 millió olyan kommentért fizet, amelyekkel a közvéleményt tudják manipulálni.
Vágólapra másolva!

Ötven centért írnak manipuláló hozzászólásokat az állam által lefizetett kommentelők Kínában. Évi 488 millió kommentet termelnek így, darabját körülbelül 140 forintért.

Az ötvencentes sereg (Fifty Cent Party) néven emlegetett csoportok a kínai közösségi médiában

és fórumokon terjesztenek a vezetésnek tetsző, pártközeli dolgokat.

Próbálják terelni a beszélgetéseket, és alakítani a közvéleményt.

A tagok olyan közalkalmazottak, akik a napi feladatokon felül végzik el a kommentelést. Rendszerint akkor lendülnek támadásba, amikor valamilyen zavargás tör ki, vagy jelentős politikai esemény zajlik.

Több millió kommentért fizetnek Forrás: AFP

A Harvard Egyetem tanulmánya szerint a módszer rendkívül sikeres, hatékony eszköznek bizonyul az internetezők befolyásolásában.

Kínában tiltva vannak az olyan oldalak, mint a Facebook vagy a Google. A Kínai Nagy Tűzfal számos olyan oldaltól elzárja a kínai internetezőket, amit a Kínai Kommunista Párt károsnak ítél. Többek közt

nem lehet használni a YouTube-ot, a Twittert, a Gmailt,

és számos nyugati hírportált sem.