Olcsó lesz a PlayStation VR-sisak

playstation vr headset virtuális valóság
Konzolra érkezik a virtuális valóság
Vágólapra másolva!
Októberben jelenik meg a Sony PlayStation 4 konzoljához érkező virtuálisvalóság-szemüveg. Jóval olcsóbb lesz, mint a konkurens Oculus Rift, vagy a HTC Vive: körülbelül 125 ezer forintért vehetjük majd meg.
Vágólapra másolva!

Mindössze 400 euróba (kb. 125 ezer forint) fog kerülni a Sony saját virtuálisvalóság-eszköze, a PlayStation VR (PSVR) – jelentette be a cég az éves Game Developers Conference rendezvényen. Jóval jutányosabb áron juthatunk hozzá, mint a konkurens Oculus Rift sisakhoz (kb. 217 ezer forint), vagy a HTC Vive-hoz (kb. 280 ezer forint).

A kütyü karácsonyra már a boltok polcain lesz, októberben jelenik meg.

Konzolra érkezik a virtuális valóság Forrás: Sony

Használatához ugyan egy PlayStation 4 konzol is kell, a sisak és a konzol együtt kerül annyiba, mint a konkurensek headsetjei magukban. Az Oculus Rifthez ráadásul egy erős asztali számítógép kell, ami szintén borsos áron állítható össze.

A PlayStation 4 konzolból eddig 36 millió darabot adtak el világszerte, így egy jelentős réteget céloz meg a Sony - azokról nem is beszélve, akik célzottan a VR miatt fogják majd konzolvásárlásra adni fejüket.

Mit tud a PlayStation VR?

Az eddig Project Morpheus kódnéven emlegetett eszköz, a PlayStation VR használatához nem kell drága PC, csak egy PlayStation 4. A Sony-nak kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy elkészítse a sisakot, a játékos mozgásának követéséhez és az irányításhoz szükséges technológia már ott volt a cég kezében. A jól bevált PlayStation Camera és PlayStation Move fog dolgozni az eszközzel.

PlayStation VR

Kijelző: OLED
Panel méret: 5,7 hüvelyk
Felbontás: 1920xRGBx1080
Képfrissítési ráta: 120Hz, 90Hz
Látószög: 100 fok
Érzékelők: gyorsulásmérő, giroszkóp, PlayStation Eye szemmozgáskövető
Audio: 3D audio
Input: PlayStation Move, Dual Shock 4 kontroller
Megjelenés: 2016 október
Ár: 400 euró (kb. 125 ezer forint)

Elsősorban belső nézetes, lövöldözős játékok mellé lesz kiegészítő, ezért másodpercenként 120 képkockát jelenít meg viselője előtt. Ez azért fontos, mert így jelennek meg szaggatásmentesen a játékok jelenetei.

Hogy legyen mivel játszani, arról is gondosodott a Sony:

már számos nagy stúdióval megállapodott,

hogy készítsenek szoftvereket az eszközre, így a Crytek, Epic Games, Unity cégekkel.

Több mint 230 fejlesztő és kiadó dolgozik már a várható 160 címen, a korai játékok közt lesz az EVE: Valkyrie, Rez Infinite és a Headmaster, de az új Star Wars Battlefield is PlayStation-exkluzív VR-játék lesz. Idén már 50 VR-játék lesz elérhető a konzolra.