Iszonyúan összevertek, de élveztem

street fighter v kiemelt
Vágólapra másolva!
Húsz éve a játékteremben dobáltuk be rá a húszforintosokat, ma a nappaliban ülve játsszuk. A lényeg nem sokat változott, még mindig a Street Fighter a verekedős játékok egyik nagy királya. Az új epizód méltó lett a névre, de néha azért megremeg a léc.  
Vágólapra másolva!

Hét éve, 2009 februárjában jelent meg a legutóbbi számozott Street Fighter videojáték, a negyedik epizód. A szoftver nagyon hasonlított a régi elődökre, és mégis képes volt sok újat mutatni.

Olyan sikeres volt, hogy gyakorlatilag évente érkeztek a különféle újrakiadások, melyek bővítgették, alakítgatták a programot, így sejthető volt, hogy egy darabig nem érkezik újabb jelentős fejezet.

A Street Fighter V viszont már annyira hiányzott, mint egy falat kenyér:

eddig gyakorlatilag az elképesztően brutális Mortal Kombat X volt az egyetlen alternatíva, ha verekedős játékra vágytunk PlayStation 4 konzolon.

Hiányzott már, mint egy falat kenyér Forrás: Capcom

Egy ilyen előd után az ötödik résznek irtózatos elvárásoknak kellett megfelelni: nem is csoda, hogy az első pár óra után azért észlelhető hiányérzet alakul ki az emberben.

A Street Fighter V ugyanis hiába fejlődött sokat, hogy tovább csiszolja a sorozat remek mechanikáját, egyelőre nem érzünk akkora kitörő örömet, mint hét évvel ezelőtt.

Jobb lett, könnyebb lett

A játékmenet alapjai nem változtak. A legfontosabb különbség, hogy a negyedik rész egyik legnagyobb újítását, a mérkőzéseket gyakran megfordító Ultra kombót kivették a felhozatalból, helyette egy sokkal óvatosabb rendszert vezettek be, a V-Systemet.

A harcrendszer még kimértebb és jobb, mint volt Forrás: Capcom

Míg a Street Fighter IV Ultra kombói irtózatosan erősek voltak (gyakorlatilag az elérhető legerősebb támadás volt), addig a könnyedén behozható V-System támadások inkább kiegészítésként használhatók, és nem borítják fel az egész mérkőzést.

Ugyan a Street Fighter V mechanikája kevésbé újító, mint az elődé, cserébe

egy sokkal egységesebb, a végletekig tökéletesített rendszert kaptunk.

Míg eddig egyértelműen az offenzív taktikára biztatták a játékosokat, addig az új rész egy sokkal kimértebb program, melyet sokféleképp lehet játszani.

A női karakterek megint nevetségesen elnagyoltak lettek Forrás: Capcom

Pozitívum az újoncoknak, hogy a Street Fighter V sokkal könnyebb lett elődjénél, a támadások már órákon át tartó gyakorlás vagy komoly árkád előélet nélkül is könnyedén behozhatók. Érezhető, hogy a kiadó

egy szélesebb közönség felé akart nyitni,

ami nem is baj, tekintve, hogy eddig csak az igazi fanatikusoknak szólt.

Az interneten az igazi

Egy verekedős szoftvernek napjainkban az egyik legfontosabb eleme az online küzdelem, így ez természetesen itt is kiemelt szerepet kapott.

Elsőre durván kikaptam, de hamar fordult a kocka Forrás: Capcom

A negyedik epizód sok hálózati problémával küszködött megjelenéskor, és a korábbi próbaváltozatoknak is bőven voltak bajai, a Street Fighter V viszont úgy néz ki, flottul megy: az internetes játék zavartalanul futott, nekem egyetlen mérkőzésem sem szakadt meg online.

Bár kikaptam az első internetes mérkőzésem során, iszonyúan összevertek, mégis nagyon élveztem.

Még sovány, de majd meghízik

Amiben még viszonylag hadilábon áll a Street Fighter V, az a tartalom. Összesen tizenegy darab pálya és mindössze tizenhat karakter áll rendelkezésre.

Ez még nem is lenne akkora probléma, de az új szereplők legtöbbje sajnos nem lett túl izgalmas:

összesen két-három értékelhető harcos van köztük.

A játékmódok terén is vannak hiányosságok, hiányzik az egyszerű árkád mód, és helyette ugyan van egy rövidke (egy óra alatt letudható) sztori mód, az sajnos annyira gagyira sikerült, hogy még arra a rövid időre is inkább fárasztó, mint szórakoztató.

A készítők viszont azt ígérik, az elkövetkezendő hónapok alatt folyamatosan érkeznek majd a különféle ingyenes tartalmak, melyek bővítik a játékot.

Még sok karakterrel bővül a felhozatal Forrás: Capcom

A később érkező karakterek igazi pénz mellett játékpénzből is megvásárolhatóak lesznek. Így a Street Fighter V pár hónap alatt akár tartalmas játékká is kinőheti magát.

Az előd árnyékában

"Élvezetes-élvezetes, de mivel jobb ez, mint az előző?" - merülhet fel a jogos kérdés az olvasóban. Ennek a játéknak nagyon nehéz lesz kinőnie az óriási előző rész árnyékából, és ez már most érezhető.

Sokan lesznek, akik meg sem tudják majd különböztetni a kettőt. Már most tele van az internet az olyan kritikákkal, miszerint

a Street Fighter V nem más, csak az előző rész új köntösbe ültetve.

Még van hova fejlődnie, de egyelőre jó úton jár Forrás: Capcom

Aki már komolyan átlátja a játékmenetet, az rájön, hogy ez óriási tévedés, és az új Street Fighter összességében egy jobb játékot ígér elődjénél, csak éppenséggel jóval kisebbet lép előre, mint elődje tette.

A Street Fighter V megjelenése, grafikája, harci stílusa valóban nagyon hasonlít az előző részhez, ám az első benyomások csalókák: végeredményben egészen más élmény a két játék.

A probléma csupán annyi, hogy

az ötödik rész még nem tett le eleget az asztalra ahhoz, hogy felülemelkedjen elődjén.

Ha ez az elmúlt hónapok során változik, és bővül az egyébként remek felhozatal, akkor ez lehet az egyik legjobb verekedős játék méltó folytatása.

A Street Fighter V február 16-ától érhető el PlayStation 4 és PC platformokon.