Egyetlen appal feltörhető a Nissan elektromos autója

nissan leaf
A Nissan Leaf van hova fejlődjön kiberbiztonságban
Vágólapra másolva!
Hiába a jövő autói, egyelőre a jelenben sem képesek helytállni az okosautók.
Vágólapra másolva!

Bár sok gyártó szeretné, hogy néhány éven belül már az okosautók uralják a járműpiacot, egyelőre erre úgy tűnik, hogy erre még maguk sincsenek felkészülve. Troy Hunt biztonságtechnikai szakértő rámutatott, milyen egyszerűen feltörhetők az ilyen típusú kocsik rendszerei.

Hunt sikeresen meghekkelte a világ egyik legnépszerűbb elektromos autóját, a Nissan Leafet.

Ráadásul

az autó Ausztráliában volt, míg a férfi az Egyesült Királyságban.

Az autó szoftverének feltöréséhez nem volt másra szüksége, csak a Nissan Leaf mobilalkalmazásra, és a kocsi alvázszámára. Utóbbit egy programmal le tudja generálni, így olyan autókat is elérhet, melyeket sosem látott még. Innentől kezdve minimális trükközéssel képes betörni a jármű rendszerébe.

A Nissan Leaf van hova fejlődjön kiberbiztonságban Forrás: Nissan

Ezzel a módszerrel ugyan csak az autó fűtését és klímáját állítgathatta, több dolog is nyugtalanítja. Annak ellenére, hogy az applikáción keresztül számos információt gyűjthetnek be rólunk hackerek, a Nissan rendszere semmilyen azonosítást nem használ, hogy kiszűrje az esetleges támadásokat.