Apró kütyü segíti egyetemre a nagyothalló fiatalokat

5 dolog, amitől egyből kiábrándulnak a pasik, zene, fejhallgató
Vágólapra másolva!
Összefogtak a techcégek, hogy segítsék a nagyothalló fiatalok felsőoktatásban való eredményes részvételét. Első körben öt magyar kezdi meg így tanulmányait.
Vágólapra másolva!

Öt magyar fiatal kezdi meg tanulmányait a felsőoktatásban - ez alapvetően nem számítana szenzációnak, viszont ha azt is hozzátesszük, hogy nagyothalló diákokról van szó, érthető az öröm.

A teljes felsőoktatási hallgatói körben viszonylag alacsony, 1 százalék körüli az érzékszervi károsodással élő hallgatók száma. Sok fiatalt családja szociális helyzete tart távol a felsőoktatásban megszerezhető tudás esélyétől, ennek következtében

a hallássérült felnőttek hozzávetőlegesen 80 százaléka válik munkanélkülivé,

vagy csupán alkalmi, fizikai munkából lesznek képesek élni - derül ki a Eurostudent 2013-as kutatásából.

Az ő megsegítésükre startolt a projekt, melynek indulásakor 5 tehetséges fiatal kezdhette meg tanulmányait. A hallókészülékek mellett hallásgondozói ellátással, és a mobilhoz csatlakozó okoseszközökkel szerelték fel a hallgatókat, hogy segítsék előremenetelüket. A kütyük egy ingyenes applikáció által, vezeték nélküli hálózaton csatlakoznak össze.

A hallókészüléket a Beltone, az okoseszközöket a Samsung, az internethozzáférést a Telekom, míg a hallásgondozói feladatcsomagot az Auditus.net biztosítja. A több mint 10 millió forint értékű projekt a Hallás Társasága Alapítvány kezdeményezésére jött létre.