Vágólapra másolva!
Amerikában őrületes módját találták meg annak, hogy eladják a használt gépjárműveket: érmével adagolják őket a vásárlóknak.
Vágólapra másolva!

Kreatív, és meglehetősen látványos módon próbálják fellendíteni a Carvana nevű internetes autókereskedést. A használt járművekkel foglalkozó cég egy öt emelet magas automatát épített, mely

kocsikat ad ki magából.

Az óriási automata épp úgy működik, mint az összes többi: bedobjuk az érmét, és kiadja a terméket, mely ez esetben egy autó.

Persze nem fillérekért árusítják a kocsikat: a vásárlást először interneten keresztül el kell intézni, mely alapján a vásárló egy egyedi érmét kap kézhez a helyszínen. Ezt bedobva az automata kiadja az általa megvásárolt kocsit.

Az óriási, látványos objektum egyszerre húsz autót képes tárolni.

A cég még videófelvételt is készít az átadásokról, hogy az újdonsült tulajok megoszthassák azt a közösségi médián.

A Carvana ugyanakkor egy fontos megjegyzést fűzött az egyedi automata bemutatójához: ezt hiába rázzuk meg, nem fog ingyen kiadni egy kocsit.