Minden adatot megtart a népszerű csevegőapp

Snapchat központ, venice, kalifornia, facebook
Vágólapra másolva!
Minden megosztást megtart és felhasználhat a Snapchat, legalábbis az új felhasználói szerződés értelmében. Pedig épp az önmegsemmisítő üzenetek miatt szeretik sokan az appot.
Vágólapra másolva!

Különös bekezdésre hívta fel a figyelmet egy volt washingtoni, fehérházi dolgozó a Snapchat új felhasználói szerződéséből.

A kiemelt szövegrész alapján úgy tűnik, hogy a népszerű csevegőapp minden olyan képet, videót és egyéb tartalmat megtart, amit a felhasználók küldenek vele.

Sőt, akár fel is használhatja őket a cég, ha az nekik valamiért éppen jól jön.

Kal Penn ijesztőnek nevezte a szerződést, ami hamar körbefutott az interneten.

A Snapchat vezetése persze azonnal reagált. Szerintünk félreértésről van szó, a jogi szöveg nem elég világos az átlagfelhasználóknak, ezért átfogalmazzák.

Kiemelték, a felhasználás csak publikus megosztásokra érvényes , a privát beszélgetésekbe nem nyúlnak bele.

Pedig elvileg titkos

A Snapchat lényege éppen az, hogy biztonságos, önmegsemmisítő üzenetváltást tesz lehetővé, azaz a küldött tartalom törlődik, miután a címzett megnézte. Régen külső fejlesztésű appokkal is lehetett használni a szolgáltatást, ezt azonban a hackertámadások miatt végül beszüntette a cég.

Így viszont csak Androidon és iOS alatt lehet használni a szolgáltatást.