Elkészíthetjük álmaink játékát

project spark kép
Vágólapra másolva!
Ingyen adja a Project Spark című játékfejlesztő szoftvert a Microsoft. A program persze nem a profi alkotóknak, hanem a lelkes amatőröknek szól. Akár egy gyermek is dolgozhat vele.
Vágólapra másolva!

Ingyenessé teszi a Microsoft a Project Spark című játékkészítő szoftvert. A program október 5-től bárkinek elérhető lesz, azok pedig, akik korábban fizettek érte, vagy valamelyik kiegészítőért,

pénzvisszatérítésért folyamodhatnak.

A Spark persze nem egy komoly szerkesztőfelület, hanem egy olyan virtuális játszótér, amivel akár egy gyermek is elboldogul.

A Project Spark világa meglehetősen változatos Forrás: Microsoft

A felhasználók saját kalandokat rakhatnak össze a segítségével. Pályákat, történeteket, komplett játékokat építhetnek a program eszköztárával.

A Sparkkal készíthető lövöldözős játék, humoros fantasyprogram, logikai alkotás, vagy igazából bármi. A kész pályákat a felhasználók a szoftveren belül, valósidőben futtathatják, sőt, meg is oszthatják egymással azokat.

Az üzletmodell-váltással egy időben tartalmi frissítést is kap a Spark.

Nő a beépíthető terület mérete, a felhasználható tárgyak száma, és persze eltörlik a piacteret, ahol eddig pénzért lehetett tartalmat vásárolni.

A Spark keretprogramja egyébként ingyenes volt, de csak nagyon kevés lehetőséget tartalmazott. Ahhoz, hogy a felhasználó tényleg elereszthesse a fantáziáját, további kiegészítőket kellett vásárolnia.

A szoftvernek sok rajongója van,

a Microsoft 200 ezer aktív alkotóról - vagy ahogy itt nevezik őket, "creatorról" - tud, akiknek száma az ingyenessé válást követően remélhetően tovább növekszik majd.