Maguktól építettek hidat a drónok

Frank Wang, drón, milliárdos, robotrepülőgép
Frank Wang, a világ első drónmilliárdosa
Vágólapra másolva!
Kötél segítségével épített hidat egy drónpár. A két kvadrokopter olyan erős szerkezetet készített, melyen akár emberek is áthaladhatnak.
Vágólapra másolva!

A drónok lassan mindenre jók, akár hidakat is tudnak építeni. Két robotkopter egy 120 méteres kötélből font ideiglenes hidat 7 méteres távolságon, mely a gépeket készítő mérnököket is elbírta.

A gépeket nem távirányítással vezérelték, mindent maguktól csináltak,

kezdve a távolság felmérésétől, a csapatmunka kidolgozásán át, egészen a szükséges struktúra kialakításáig.

Ebben a korai kísérletben még előre felállított állványra húzták fel a kötélhidat a drónok, hosszú távon azonban ennél sokkal összetettebb feladatokat is ellátnak majd a teljesen önálló, bármilyen veszélyes környezetben tevékenykedő robotok.