Az új magyar drónmotor még menőbb lesz

flike drón motor miskolctapolca
Jövő évben mutatják be a drónmotor új változatát
Vágólapra másolva!
A jövő közlekedési eszközét hozta létre a miskolctapolcai csapat: a Flike drónbicikli lett az idei év legkiemelkedőbb fejlesztése. Jövőre pedig érkezik a második változat a lebegő motorból, ami még durvább lesz elődjénél.
Vágólapra másolva!

Emlékeznek még a magyar fejlesztésű drónmotorra, ami mintha a Csillagok Háborújából ugrott volna elő, hogy egy nem is olyan távoli jövőben ezzel furikázzunk a valóságban is?

Nos a Flike névre hallgató lebegő bicikli nem csak bejárta a világsajtót, és azóta megtalálta az induláshoz szükséges befeketést, de egyben megnyerte az infokommunikációs iparág legnagyobb szakmai szervezete, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Gyurós Tibor díj az Év IKT innováció kategóriáját.

Ezzel Magyarország egyik legkiemelkedőbb fejlesztésének nyilvánították.

Jön az új változat

Mint az Origo megtudta, a csapat már dolgozik a Star Wars-os repülő második változatán, mint fogalmaztak: ez már egy "termékszagú" prototípus lett. A leleplezést januárra tervezik, addig a háttérben hegesztik az új példányt - amelyhez már konkrét árcédula is kerül, azaz

bárki megveheti és hozzájuthat majd.

Már ahol elfogadták azt a német tanúsítvány, ami lehetővé teszi használatát. Vélhetően ebbe a körbe Európa nagy része, így Magyarország is bele fog tartozni, egyedül az Egyesült Államokban csúszhat a megjelenés.

Hogy az új verzió pontosan mivel lesz több elődjénél, még nem tudni, mindössze ez a kép szolgálhat kiindulópontnak a jövő évi bemutatóig:

Jövő évben mutatják be a drónmotor új változatát Forrás: Origo

Az eszköz egy együléses, elektromos drónbicikli, amely nem csak teher, de személyszállításra is alkalmas: a teszteken utassal együtt is a levegőbe emelkedett. Ugyan a vezérlése pofonegyszerű,

úgy megy, mint az önjáró autó,

mégis kell majd hozzá pilótajogsi.

A Flike név a fly (repülés) és a bike (bringa) szavak keresztezéséből jött létre. Egy 3 ágú, hatrotoros drónról van szó, amivel egy nap úgy

száguldozhatunk, mint a Star Wars-filmekben.