Visszatér Kínába a Google

google kína
Vágólapra másolva!
Öt év kihagyás után térhet vissza Kínába a keresőóriás internetes áruháza, persze csak korlátozott változatban.
Vágólapra másolva!

Kínába való visszatérését tervezi a Google. A keresőcég a The Information értesülései szerint még ősszel

megnyitná a Play Store áruház cenzúrázott változatát az országban.

Az áruház helyi igényekhez igazított változata a tervek szerint csak az új Android M szoftverrel fog működni.

Hogy a cenzúrázott Play Store pontosan miket fog tartalmazni, illetve, milyen egyéb korlátozásai lesznek, egyelőre nem tudni.

A kibertámadásoktól féltek

A cég még 2010-ben hagyta el Kínát, első sorban a megfigyelések és a kibertámadások veszélyétől tartva.A Google egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, mi változott, egyáltalán változott e bármi Kína kiberbiztonsági helyzetét illetően számukra.

A Google a jövőben más cégekre támaszkodna a területen, mint például a Huawei. Ezen kívül elsődleges feladatnak tekintik az Android Wear órák terjesztését is az országban.