CD-hangzással tölti meg a teret a tojáskütyü

samsung audio 360 hangfal hangszóró ifa 2015 berlin
Vágólapra másolva!
A tojás alakú hangfalak megoldották azt a problémát, hogy ne kelljen több hangszóró ahhoz, hogy a szobában ülők mindegyike ugyanolyan jól hallja a zenét. Mindezt CD-minőségben.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb probléma a hagyományos hangfalakkal, hogy egy bizonyos irányba sugároznak, így mindig lesz olyan, aki kicsit kevésbé hallja a zenét, vagy éppen a filmet, ha "rossz helyen" áll.

Ezen kíván segíteni a Samsung vezeték nélküli Audio 360 hangszóróival, melyek - nevükből adódóan is - 360 fokos szögben sugározzák a zenét, így

bárhol is ülünk a szobában, ugyanazt a hangminőséget élvezhetjük.

Kétféle verzió érhető el a hangfalból, mindkettőt beépített wifi- és Bluetooth 4-támogatással látták el. Az R6 kódnevű azonban picit kisebb, de mobilabb: ezt saját akkumulátorral látták el, így nagyjából 6 órán keresztül tudunk zenét hallgatni.

A ring radiotor technológia mellékterméke a tojás forma Forrás: Origo

A nagyobb R7 egy tartón áll, és csak hálózatra dugva tudjuk működésre bírni.

Kör radiátor

A berlini IFA expón is kiállított, tojásdad formájú hangszórót az Origónak is volt alkalma kipróbálni. Ez

a rakéta alakú kialakítás éppen a 360 fokos hangsugárzás "mellékterméke".

Nagyon leegyszerűsítve a működését: középen található egy hagyományos hangszóró, amely lefelé sugároz egy fém tányérra, amely aztán szétszórja a hangot; felül pedig egy ugyanilyen tányért helyeztek el (ún. ring radiatortechnológia).

Az egyetlen dolog, ami miatt a fejlesztő csapat aggódott - mondta el a cég helyszíni képviselője - hogy ha minden irányba sugároznak, a visszhang és visszaverődött hullámok majd negatívan befolyásolják a hangzást. Ez azonban nem így lett.

Viszont az átlagos hangfalakra jellemző szabályok érvényesülnek: így például, ha közelebb tesszük a falhoz a hangszórót, erősebbek lesznek a mély hangok.

Nagy térben is jól szól

De hogyan teljesít egy olyan hatalmas teremben, mint egy open office kialakítású szerkesztőség, mint az Origo, vagy egy olyan zsúfolt, zajos szobában, mint a berlini kiállítóterem, ahol mindenki beszélget, telefonál, zajong, akár csak egy házibuliban vagy szórakozóhelyen? A tesztek azt mutatták, hogy

mindig remekül szól.

Bárhol is ültünk a teremben, vagy akár váltottunk folyton helyzetet, akár a zene, akár a beszéd ugyanolyan jól érthető maradt, élvezet volt hallgatni. (Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy méréseket nem végeztünk, csak a fülünkre hagyatkoztunk.)

Magas minőség, borsos ár

Az Audio 360 hangfalakat össze lehet párosítani, hogy minden egyes szobában ugyanaz a zene szóljon.

Mobilon, tableten vagy okosórával is vezérelhetjük

a Multiform 2.0 ingyenes applikációval. De akár tévével is összeköthetjük, illetve jobb és bal csatornaként használhatunk két tojást.

Akár lámpaként is lógathatjuk a plafonról a hangfalakat Forrás: Origo

Mind az R6, mind az R7 egészen magas minőségben sugározza a zenét (egészen 192kHz/24-bit). A kétféle hangszóró fekete és fehér színben kapható. Természetesen igen borsos áron: a kisebb R6 hangfalat 99 ezer forintért vehetjük meg, míg az R7-t 150 ezer forintért.

Megérkeztek az utódok

A dél-koreai vállalat Berlinben rántotta le a leplet a két hangfal utódairól is: az R5, R3 és R1 hangszórókról. Túl sok részlet ugyan még nem derült ki a készülékekről, az viszont biztos, hogy a Samsung szakított az eddigi tojás formával, de a felhasznált technológia maradt.

A három új szerzet 200 és 400 dollár közötti áron lesz majd kapható. 2015 utolsó negyedévében, vélhetően

karácsony előtt kerülnek a boltokba

Európában és az Egyesült Államokban.