Meccs közben csapódott a teniszpályának a drón

drón nasa nap repülő műhold google amazon verizon repülés biztonság
A drone flies in foreground of a partial solar eclipse in Vienna on March 20, 2015. AFP PHOTO / JOE KLAMAR
Vágólapra másolva!
A robotrepülő miatt le kellett állítani a mérkőzést, a rendőrség nyomozást rendelt el.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy drón a Louis Armstrong stadion lelátójára a US Open bajnokság egyik mérközése alatt. A robotrepülőgép helyi idő szerint csütörtök este repkedett a stadion felett, épp Flavia Pennetta és Monica Niculescu játszmája közben.

A meccset a becsapódás miatt félbe is kellett szakítani.

Az Amerikai Teniszszövetség szóvivője elmondta, hogy a balesetben szerencsére senki nem sérült meg, és a New York-i rendőrség már megkezdte nyomozását az ügyben, hogy kiderítsék, ki vezette az emberéleteket veszélyeztető drónt.

Azt hitte, bomba volt

"Először kicsit megijedtem, azt kell mondanom" – nyilatkozta a meccset végül megnyerő Pennetta.

Nem ez az első eset, hogy illetéktelenül repül teniszpálya fölé egy drón, legutóbb az Egyesült Királyságban, a Wilmbledon bajnokság során zavart meg egy mérkőzést egy robotrepülő.