Megváltozott a Google

új google logo
Vágólapra másolva!
Arculatváltáson esett át a Google. A keresőoldal új logót kapott, a cég ezzel is szeretné jelezni, hogy már nem csak egy mezei weblapról, hanem kész techbirodalomról van szó.
Vágólapra másolva!

Megújult a Google arculata, a világ legnépszerűbb internetes keresője új logót kapott.

Az eddigi, kézírásra hajazó betűket egy kicsit merevebb, komolyabb betűtípus váltotta fel, mely ráadásul kisebb képernyőkön (pl. telefonokon) is jól mutat.

Így fest az új Google-logo Forrás: Google

A frissítéssel a Google azt szeretné sugallni, hogy az a korszak, amikor még csak egy keresőmotorból állt a cég, a múlté: a számtalan ágazat és fejlesztés a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatává emelte az egykori startupot.

A sokéves fejlődésről a Google egy magyarul is feliratozott videóval emlékezik meg.

Nem az arculat az egyetlen olyan dolog, ami megváltozott a Google-nél. Augusztusban a cég struktúrája is átalakult: megalapult az Alphabet nevű anyavállalat, mely külön alvállalatokba rendezte a korábban a keresőcég alá tartozó divíziókat.