Emberi jogokat sért a kormányzati kémprogram

hakcing finspy kémprogram kém
A student from an engineering school attends, on Meudon, west of Paris, overnight on March 16, 2013, the first edition of the Steria Hacking Challenge. AFP PHOTO / THOMAS SAMSON
Vágólapra másolva!
A Magyarországon is felbukkant FinSpy fejlesztője diktatúráknak is eladta szoftverét.
Vágólapra másolva!

Ezt a londoni székhelyű Privacy International nemzetközi jogvédi szervezet jelentette ki (a nyilatkozat .pdf fájlban), miután vizsgálataiból kiderült, hogy a FinSpy/FinFisher kémprogramokat az azt fejlesztő Gamma cég elnyomó diktatúráknak is értékesítette.

Ezt a programot nem érzékeli a víruskereső

A FinSpy neve a magyar felhasználóknak is ismerősen csenghet, az Edward Snowden által kiszivárgott dokumentumokból ugyanis kiderült, hogy ezt a kémprogramot a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is használta vagy használja.

Az Origónak néhány hónapja egy magyar biztonsági szakértő bemutatta a kémprogram képességeit. Annak lényege, hogy hiába van vírusirtó szoftver a számítógépen, a FinSpy-t az nem érzékeli, és bármilyen információt el lehet lopni a számítógépről segítségével. A kémprogramból okostelefonos változat is készült.

Nem mindegy, kinek kémkednek vele

A Privacy Internationalnek nem magával a kémkedéssel van baja, ilyen feladatot ugyanis békeidőben is végeznek a hírszerző szervek és nyomozóhatóságok. A szervezet azt tartja problémásnak, hogy FinSpy-t fejlesztő brit-német Gamma cég elnyomó kormányoknak is értékesítette a szoftvert.

Ezzel pedig gyakorlatilag diktatúrák fenntartásában segédkezett: a FinSpy-jal ugyanis a kormányok ellenzéki aktivisták után kémkedhettek rendkívül nagy hatékonysággal. A jogvédőknek bizonyítéka van arra, hogy a bahreini kormány három helyi emberi jogi aktivista ellen használta fel a kémprogramot 2009-ben.

A szervezet statisztikái szerint a Gamma cég szoftverének vezérléséhez használt szervereket a világ harminchat országában találtak már üzemben, Bahrein mellett Etiópiában, Türkmenisztánban, de az Egyesült Királyságban és Németországban is.