Gyorsabb lesz netezni a HTTP/2-vel

http
Vágólapra másolva!
Tizenhat év után megújul a webezés protokollja. Az oldalak is gyorsabban fognak betöltődni.
Vágólapra másolva!

Több mint másfél évtized után modernizálja a honlapok böngészését lehetővé tevő HTTP (HyperText Transfer Protocol) protokollt a technológia kidolgozásáért felelős IETF szervezet.

Ahhoz, hogy az új szabvány elterjedjen, a megfelelő szoftvereknek támogatni kell azt a szerverek, hálózati berendezések és a felhasználói számítógépek oldaláról egyaránt.

Gyorsabb lesz böngészni

Bár a Google 2009-ben már kidolgozott egy SPDY nevű protokollt a honlapok betöltődésének gyorsítása érdekében, ez nem terjedt el széles körben, a cég már most bejelentette, hogy a Chrome böngésző már heteken belül támogatni fogja a készülő HTTP/2-es protokoll szabványában foglaltakat.

Megújul a webezés protokollja, gyorsabban betöltődnek majd az oldalak Forrás: Wikipedia

Ez ugyanis olyan változtatásokat tartalmaz, amely csökkenti a honlapokat kiszolgáló szerverek terheltségét, és gyorsítja az oldalak betöltését az összes felhasználói eszközön a PC-től az okostelefonig. Ezt leginkább a szerverek és a felhasználók eszközei közötti kommunikáció optimalizálásával fogják elérni.

Például egy oldalnak egyszerre több része tud betöltődni, amivel elvileg elejét lehet venni például annak az idegesítő jelenségnek is, amikor egy honlap legelején lévő nagyobb kép miatt kell várakozni az alatta lévő szöveg megjelenésére - írja a Next Web.

Ha ezt olvassa, ön is használja

A HTTP elnevezés takarja azt az internetes protokollt, amelyen keresztül internetes honlapokat lehet lekérni, ezért olvasható ez a rövidítés a honlapok neve előtt is. A protokoll teszi lehetővé, hogy a megfelelő címet begépelve szöveget, képet, videót vagy zenét lehessen hallgatni egy böngészőprogramból.

A készülő HTTP/2-es protokoll tizenhat év után váltja fel a webböngészők által használt HTTP 1.1-es elődöt, bár abba is belekerült már pár újítás a megjelenése óta.

A tesztelők számára már most beüzemelték a HTTP/2-n keresztül kommunikáló tesztszervereket, amelyekkel a böngészők, illetve az internetes tartalmakat integrálni kívánó alkalmazások működését ki lehet próbálni.