Már mobilon is tesztelhető a Windows 10

A Windows 10 új mobilos felülete
Vágólapra másolva!
Egyelőre csak néhány Lumia készüléken fut az új  Windows, sok a hibája, de bármikor vissza lehet állni az eredeti rendszerre.
Vágólapra másolva!

Számítógépen már bárki kipróbálhatja a Windows 10 tesztverzióját, most azonban egy hasonló próbakiadás okostelefonokra is megérkezett a Microsoft új szoftveréből.

Ha egy közepes Lumiája van, már tesztelhet

A Windows 10 Technical Preview for Phones nevű szoftvert egyelőre hat különböző Nokia Lumia okostelefonra lehet feltelepíteni. Ezek a Lumia 630, 635, 636, 638, 730 és 830 típusok - olvasható a Microsoft hivatalos blogbejegyzésében.

A cég azonban már most közölte, hogy a Windows 10 későbbi tesztverziói és a végleges kiadás ennél sokkal több típust fog támogatni a meglévő modellek közül, beleértve a gyengébb felszereltségű, olcsó típusokat is. A tesztverzió közel kéttucat nyelvet támogat, de a magyar még nincs ezek között.

A Windows 10 új mobilos felülete Forrás: Microsoft



Egyelőre nem tesztelhető az új Windows 10 még a drága Lumia 1520-as készüléken sem, ennek az az oka, hogy a mobil tárhelyén a rendszerpartíciók másképp vannak kialakítva, mint ahogy az új rendszeren. Később azonban lehetőség lesz az átállásra ennek ellenére is.

Nem kell Windows 10-en ragadni

Az új rendszer kipróbálásához a Windows Insider program honlapján kell regisztrálni, és az azonos nevű windowsos appot kell feltelepíteni a fent felsorolt készülékekre: ebből lehet elvégezni az új rendszer telepítését.

Mivel nem végleges, tökéletesen működő szoftverről van szó, megoldható, hogy a felhasználó bármikor visszaállítsa készülékét az eredeti, korábbi Windows Phone szoftverre. Maga a Microsoft is utal rá a blogján, hogy az új telefonos Windows kevésbé tűnhet kiforrottnak a Windows 10 PC-s verziójánál, de folyamatos frissítésekkel folyamatosan fejleszteni fogják képességeit.

Az új értesítési felület Forrás: Microsoft

Miért jobb az új Windows?

Ha valaki a kiforratlan működés ellenére is kíváncsi arra, milyen lesz használni az új Windowst okostelefonon, azt az új rendszeren egy olyan nyitóképernyő fogadja, amelyen a háttérképet már saját maga állíthatja be.

Emellet átalakították a legfontosabb beállításokat tartalmazó, a kijelző tetejéről lehúzható Action Centerben elérhető értesítéseket és beállítási lehetőségeket: ezentúl nem kell feltétlenül megnyitni egy üzenetküldő appot ahhoz, hogy válaszoljunk egy bejövő kérdésre, a felnyíló felületen közvetlenül megtehetjük majd azt.



A Microsoft szerint sokat fejlődött a beépített - magyarul még nem tudó - beszédfelismerő technológia is a szoftverben, és sokkal jobb lett a képeket kezelő beépített alkalmazás is. A végleges rendszernek a Word, az Excel és a Powerpoint is része lesz, de ezek a mostani kiadásból még hiányoznak.

Mi az, amit még nem tud?

Elég hosszú listán sorolják fel a Microsoft blogján azokat a funkciókat, amelyeket az új Windows még nem, vagy nem jól tud a mobilon. Például nem veszi át a korábbi rendszeren beállított ébresztéseket és a wifibeállításokat, és hiányzik belőle egy sor nemzetközi billentyűzetkiosztás is.

Időnként nem működik alatta a facebookos képmegosztás, és a roaming mobilnetezés sem mindig működőképes, bizonyos esetekben pedig a mobilinternet beállításait nem veszi át az új Windows. Egyelőre még egy Bluetooth-kihangosító is megakaszthatja a videolejátszást, és időnként a képernyőzár beállítása sem működik. Ebben a formában a szoftver egyelőre csak fanatikus okostelefonrajongóknak ajánlott kipróbálásra.

A megújult Photos app Forrás: Microsoft