Virtuális sisakban reptettek drónokat

drón virtuális sisak verseny
Vágólapra másolva!
Virtuális sisakban reptettek drónokat New Yorkban. A házi készítésű repülő szerkezetek akár 160 kilométer per órás sebességgel képesek hasítani a levegőt. Ez volt az első drónverseny a világon.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hobbidróncsapat FPV, azaz First Person View repülést alkalmazott. A drónt rádiójel és kamera segítségével, a vizuális tájékozódási pontok szerint vezérlik. Elég a Google Térképen előre megnézni a környezetet, majd a tereptárgyak alapján tájékozódni. Így sokkal nagyobb távolságot, akár 8-10 kilométert is meg lehet tenni, úgy hogy közben a pilóta egy helyben van.

Virtuális siakban reptettek drónokat Forrás: Lara Helntz

Az FVP-repülést eddig elsősorban hobbi szinten használták: egy viszonylag nagy látószgű, könnyű kamerára, illetve egy rádió-adó- és vevőegységre van szükség, amely a videojelet továbbítja a pilótának a képernyőre.

Nem csak rendezvények megörökítésére kiváló, de mentési munkálatoknál, katasztrófák esetén is rendkívül hasznos: így be lehet járni az életveszélyes területeket is.

Így reptették a drónokat Forrás: --