Pár ezer forintért megúszhatja az áramütést

áramütés
Vágólapra másolva!
Kolléganőnk nem volt ilyen szerencsés, de legalább túlélte a balesetet. Egy olcsó eszköz megvédhette volna.
Vágólapra másolva!

Képzeljen el egy kellemes vasárnap estét, a kellemes ebéd és az esti film után beslattyog a fürdőbe fogat mosni. A mosdó előtt állva azt érzi, hogy lábai hirtelen zsibbadni kezdenek, majd azt érzi, hogy vízben tapicskol, mert a mosógép kifolyócsöve leesett a kád oldaláról.

A legrosszabbkor esett a földre a hajszárító

Este, álmosan még ezt is hosszú másodpercig tart észlelni, az pedig további értékes időt emészt fel, hogy rájöjjünk, hogy villanyáram okozza a szokatlan tüneteket, mert a pechszériát az is tetézi, hogy a vízben tocsogó fürdőszoba padlójára még a hajszárító is leesett. Kolléganőnkkel ez megtörtént: a veszélyt észlelve hiába szökkent ki azonnal a fürdőszobából, néhány perccel később lábai után a kezei is erősen zsibbadni kezdtek, nyomást érzett a mellkasában, dobogott a szíve, szédült és hányingere volt.

Ő nem a mi kolléganőnk, csupán egy illusztrációja az áramütések egyik leggyakoribb módjának Forrás: AFP/SPL


Szülei azonnal a kórházi ügyeletre siettek vele, ahol a vérvétel, vérnyomásmérés és EKG-vizsgálat után vérhigítót kapott infúzióban: az áramütéstől ugyanis vérrög keletkezhet az erekben, ami halált okozhat.
Vérnyomása másnapra normális értékekre csökkent, tünetei pedig enyhültek, így másnap már saját lábán távozhatott a kórházból, bár a zsibbadást még napokkal később is érezte - de még így is szerencsésnek mondhatja magát, mert túlélte a balesetet és maradandó egészségkárosodást sem szenvedett.

Egy apró eszköz óvja meg az áramütéstől

A FI relének vagy életvédelmi relének hívott eszköz valószínűleg megakadályozhatta volna a balesetet. Ez a készülék arra való, hogy még az áramütés első pillanatában, a másodperc töredékrésze alatt lekapcsolja az áramot.

A FI relé sem csodaszer: ha valaki egy konnektor mindkét érintkezőjét megérinti egy-egy fémtárggyal, az életvédelmi eszköz sem tudja megvédeni egy halálos áramütéstől, viszont a kolléganőnkkel történt balesetet valószínűleg segített volna megelőzni. Mivel egy életvédelmi relét már csupán hatezer forintos ártól meg lehet venni, érdemes minden háztartásban felszereltetni egy ilyet - magyarázta az Origónak dr. Boross Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója. A beszerelést mindenképpen szakemberrel kell elvégeztetni, mert a nem megfelelően beszerelt relé csak hamis biztonságot kínál, valódi védelmet nem.

Hogyan védi életünket egy FI relé?

Az áramütésnek számos típusa létezik, otthon általában úgynevezett földzárlat következik be: ez történik akkor, ha mondjuk a meghibásodott bojler fém tartályát, vagy a rossz minőségű karácsonyi izzófüzér drótját megérintjük, vagy a házikedvenc elrágja a ventilátor drótját. Boross Norbert szerint ha nincs rajtunk különösen jól szigetelő lábbeli - például vastag talpú gumicsizma - akkor ilyen esetben az áram a föld felé folyik testünkön keresztül, miközben például égési sérüléseket vagy szívleállást okozhat.

Ilyen egy FI relé Fotó: Bielik István - Origo



Magyarországon váltakozó áramot használunk, tehát a konnektornak nincsenek fixen pozitív vagy negatív pólusai, a fázisnak és nullának nevezett vezetékek között másodpercenként ötvenszer felcserélődik a feszültség iránya. Ha az otthoni áramhálózatban egy FI relé is van, az azt figyeli, hogy van-e különbség a fázison belépő, és a nulla vezetőn visszafolyó áram között. Ha a különbség egy bizonyos minimális mértékűnél nagyobb, azaz az áram valamilyen irányba elszivárog a rendszerből, ilyenkore a relé a másodperc töredékrésze alatt lekapcsolja az áramot. Ez ugyanis azt jelezheti, hogy az áram akár valakinek a testén keresztül áramlik.

Csak öt-tízezer forintba kerül

Az otthonokba szánt védelmi relék már minimális földzárlati áram érzékelése esetén lekapcsolnak, így már akkor lekapcsol az áramkör, mielőtt egy átlagemberben szervezete károsodást szenvedne. Boross Norbert szerint bár a FI relé egy nélkülözhetetlen védelmi eszköz a lakásba, azért az áramütéstől ilyen eszköz megléte esetén is óvakodni kell, mivel minden ember szervezete eltérő mértékben tolerálja azt, ha áram folyik át rajta.

Az életvédelmi relé kapcsolója Fotó: Bielik István - Origo




Az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója szerint öt-hatezer forint körüli összegért már lehet FI relét vásárolni, de mivel akár évtizedekig használt eszközről van szó, jó befektetés lehet a drágább, jobb minőségű alkatrészekből készülő típusokat választani.

A villámtól más eszköz véd

Míg a FI relé az emberi életet véd, közeli villámcsapástól csak úgynevezett túlfeszültségvédős elosztókkal óvhatjuk meg az otthoni tévét, hűtőgépet vagy PC-t. Erre akkor is szükség van, ha a házon vagy annak közelében villámhárító van. Az ilyen elosztók hasonlóan néznek ki egy normál elosztóhoz, de belsejükben egy olyan kiegészítő eszköz is található, amelyik a villámcsapás által okozott, a készülékeket tönkretevő túlfeszültséget nagymértékben korlátozza.

A közelben becsapó villámok impulzusaitól a túlfeszültségvédő óv Forrás: Thinkstock


Bár egy olcsóbb, nyolc-tízezer forintos elosztó akár hat berendezést is tud védeni, a drágább típusok akár az antennavezetéken vagy hálózati kábelen érkező káros feszültségtől is megállítják, így az nem teszi tönkre elektronikai eszközök.

Az épületbe vagy annak közelébe csapó villám nagy energiájú impulzisa ugyanis tönkreteheti az összes elektronikai eszközt. Teljes értékű védelmi megoldást több százezer forintért lehet beépíteni egy ház villamos hálózatába, de ha valaki a legolcsóbban szeretné megúszni a dolgot, akkor jár a legjobban, ha a nagy viharok alatt egyszerűen kihúzza a konnektorból a nagy értékű elektronikai eszközöket.