A Tronban érezhetjük magunkat ezzel a világítással

tronbicaj nagy
Vágólapra másolva!
A világító kerékpárgyűrűk menő fénybe burkolják az éjszakai bringázókat, miközben a hozzá tartozó app mindenre figyel.
Vágólapra másolva!

Az Eclipse+ négy darab, kerékre illeszthető gyűrűt takar, ami kerekenként összesen 24 leddel világítja meg a biciklit.

Ennek köszönhetően kiküszöbölhető az a probléma, ami az átlagos lámpák esetén áll fenn: már nem csak egy meghatározott irányban vetít ki fényt, hanem 360 fokban látható, így oldalról is.

A gyűrűk energiaforrását egy könnyen felszerelhető akkumulátorral oldották meg, emellett gyorsulásmérőt és Bluetooth-támogatást is beépítettek az eszközbe, így

szinte bármit el tud mondani a biciklisről.

Ezeket az információkat egy saját app hasznosítja majd, aminek tervezett funkciói közt van a megtett út követése, a különféle célok felállítása, és az intelligens napszak felismerés, amelyhez mérten az app beállítja a fények erősségét. Ráadásul ha esős idő várható,

jelez nekünk, hogy rakjunk be egy esőköpenyt is

az útra.

Bár a kitűzött 26 ezer dolláros összegnek már két és félszerese összegyűlt, a gyűjtés még mindig tart az IndieGoGón. Körülbelül 40 ezer forint körül még mi is hozzájuthatunk egyhez.