A kormány közelebb hozná a technológiát az emberhez

internet notebook olvas facebook
Man staring at laptop computer
Vágólapra másolva!
A digitális társadalom a versenyképesség előfeltétele, ezért a magyar kormány ösztönzi és képzi a társadalmat az online szolgáltatások használatára, ahogy bővítik az internhálózatot is.
Vágólapra másolva!

A versenyképesség egyik előfeltétele a digitális világban való részvétel, ezért

- mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciáján.

Elmondása szerint a magyarországi internethasználat terjedésének egyik gátja, hogy

a népesség mintegy harmada nem rendelkezik megfelelő számítógép-használati tudással,

digitális képességekkel. Ezért 2020-ig a kormány - uniós támogatási források segítségével - vállalta legalább 200 ezer magyar állampolgár digitális továbbképzését - ismertette a miniszter.

A gazdaság fontos pillére

Kifejtette, hogy

a magyar infokommunikációs szektor az ország GDP-jének 12 százalékát adja,

ami magasabb az európai átlagnál. 2014-es statisztikák szerint az ágazat 8,3 százalékkal járul hozzá az exporthoz, közvetlen és közvetett módon pedig mintegy 400 ezer embernek ad munkát.

Kiemelte: ezek az adatok is mutatják, hogy a digitális gazdaság a magyar gazdaság egyik biztos pillére, és a további növekedés egyik motorja.

Man staring at laptop computer Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

2016-ra legalább 40 különböző online kormányzati szolgáltatás lesz elérhető Magyarországon,

és ezek használatára ösztönzi a kormány a magyar társadalmat is - jegyezte meg a nemzetgazdasági miniszter.

Elsők között

Varga Mihály felidézte, hogy tavaly Magyarország egyike volt annak az 50 országnak, melyek elfogadták a dél-koreai Puszánban a Connect 2020 Agendát, az infokommunikációs szektor fenntartható fejlődésben betöltött jövőbeni szerepéről szóló nyilatkozatot.

Az infokommunikációs fejlesztési célok közé tartozott többek között, hogy

2020-ra a háztartások 55 százalékának legyen internet-hozzáférése,

és a világon az emberek 60 százaléka legyen internet felhasználó.