Ez itt nem egy kabátgomb, hanem egy számítógép

intel curie ces 2015
Vágólapra másolva!
Már az idén megjelennek az Intel Curie nevű, mikroméretű rendszerét használó viselhető kütyük. Már egy kabátgomb méretében elfér egy teljes számítógép.
Vágólapra másolva!

A Las Vegas CES kütyüexpón Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója mutatta be Curie nevű chipjét, amelyet kabátjának gombjai közül tépett le.

Ez egy gomb vagy egy hardver?

A cég legújabb fejlesztése ugyanis olyan kicsi, hogy a Krzanichról készült portrékon nem is lehet megkülönböztetni egy hagyományos kabátgombtól. Egyedül a cégvezető kezéről készült közelképen látszódnak a Curie ismertetőjegyei, egy apró lapka és egy picike nyomtatott áramkör.

Az Intel vezetőjének kezében az ott egy számítógép Forrás: AFP/Ethan Miller



A Curie minden olyan alkatrészt tartalmaz, ami egy viselhető kütyü kiszolgálásához szükséges: egy Quark SE nevű apró processzort, flashmemóriát, mozgásérzékelő szenzorokat, Bluetooth-vezérlőt és akkumulátor töltéséhez szükséges képességet.

Erre gombot varrhatunk

Bár a Curie-ból még csak prototípusok léteznek, az Intel tervei szerint még az idén megkezdődik a tömeggyártása, bár csak 2015 második felében.

Az Intel szerint a Curie-ra viselhető eszközök széles körét lehet majd építeni: akár okosfunkciós gyűrűkbe, medálokba, karkötőkbe és pántokba és beépíthető kis mérete révén, sőt, konkrétan intelligens - például a mozgásunkat monitorozó - ruhagombokban is viszontlátná a lapkát. Ennek érdekében már több ismert gyártóval, többek közt a szemüvegeket és kiegészítőket gyártó Oakley céggel, amely sportolóknak szánt viselhető kütyüt fog piacra dobni az idén a Curie-ra alapozva.

Ilyen picike a Curie lapka Forrás: Intel



A lapkagyártó tavaly ilyenkor Las Vegasban egy Edison nevű, SD-kártya méretű számítógépet mutatott be, azt azonban inkább apró, de nem viselhető méretű kütyükbe szánja, és továbbra is fejleszti - bár tavaly még azt is viselhető kategóriájúként hirdette a cég.

Térlátó kamera lesz a laptopunkban

A cég bemutatóján a RealSense nevű, okostelefonokba és táblagépekbe szánt térérzékelő technológiát is bemutatták. Ez elsőként a Dell Venue 9 7840-es Android-táblagépben debütált.

A több beépített kamerán keresztül látó technológia képes a tér mélységét is érzékelni, így kézmozdulatokkal lehet vele kezelni a gépet , de akár arra is alkalmas, hogy megmérje tárgyak nagyságát, vagy akár a tulajdonos pontos cipőméretét. A funkció révén a beépített kamerával készült fotókon utólag is lehet állítani az élességet.

A RealSense-szel úgy fogjuk kezelni a PC-t, mint Tom Cruise a Különvéleményben Forrás: Intel



Tavasszal a Food Network olyan receptappot ad ki, ami támogatja majd a RealSense használatát, így nem kell mondjuk lisztes kézzel összemaszatolni a táblagépet. A technológia robotok tájékozódását is segíti, javítva ütközéskerülő és térérzékelő képességeiket: ezt a bemutatón drónpingponggal demonstrálták.