A jövő repülőgépével bárhová odaérhet 4 óra alatt

sabre repülő skylon
A Skylon űrsikló emelkedik a levegőbe
Vágólapra másolva!
A világ bármely pontjára odaérhet 4 óra alatt a szuperrepülőgéppel - akár még az űrbe is utazhat.
Vágólapra másolva!

A brit Reaction Engines fejlesztésével háromszáz utast a világ bármely pontjára eljuttathatunk mindössze négy óra alatt - sőt, ami ennél is lenyügözőbb, hogy akár a világűrbe is utazhatunk a repülőgéppel. A cég szerint ehhez semmi másra nincs szükség, mint egy új hűtési rendszerre, amely kellő hőmérsékletre hűti a levegőt, mielőtt az bekerül a motorba.

A Skylon űrreplő emelkedik a levegőbe Forrás: Reaction Engines

A Sabre motor olyan technológiát alkalmaz, amely a beérkező levegőt 1000 celsius fokkal hűti le 0,01 másodperc alatt - ennek köszönhetően pedig sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes a rendszer. Olyan lesz a repülőgép mint egy rakéta: a hangsebesség ötszörösével is képes lesz haladni.

Ablakok nem lesznek, csak 3D-vetítés Forrás: Reaction Engines

Az új technológiát a fejlesztés alatt álló Lapcat A2 utasszállítóba építik be - ezzel a jövőben egy Brüsszelből Sydney-be tartó járat menetideje kettő-négy óra lesz mindössze -, illetve a Skylon sofőr nélküli űrsiklóba, amellyel elérhető közelségbe kerül az űrrepülés.

Lapcat A2 repülőgép 2 óra alatt érne Brüsszelből Sydney-be Forrás: Origo

Az első tesztrepülések a tervek szerint 2019-ben kezdődnek.