Szexmunkások tiltatták ki a boltból a GTA V-öt

Rablás a GTA V-ben
Vágólapra másolva!
Két ausztrál áruházláncnál került tiltólistára a gengszterszimulátor. Már a tiltás ellen is tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál Target és a Kmart áruházláncok beszüntették a GTA V forgalmazását Ausztráliában, miután több mint negyvenötezren támogattak egy olyan internetes petíciót, amelyet a Guardian szerint három, fizikai bántalmazáson átesett szexmunkás indított.

„Ez a játék arra buzdítja a játékosokat, hogy szórakozásból nőket öljenek. Arra ösztönzi őket, hogy kövessenek el szexuális erőszakot nők ellen, majd bántalmazzák vagy gyilkolják meg őket, hogy ’ életerő-pontokat’ kaphassanak. Látni, hogy az általunk is átélt erőszakot szórakoztatásra használják, visszataszító, fájdalmas és ártó a számunkra” – írják a Change.org-on közzétett felhívásban, amelyet több mint negyvenezren írtak alá - írja a BBC.

Rablás a GTA V-ben Forrás: Rockstar Games



A program ugyanis hatalmas szabadságot biztosít a játékosnak, aki egészségpontjait prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételével is növelheti benne egy autóban ülve. Az aktust követően a játékos saját döntése alapján lelőheti vagy megverheti a játékbeli szexmunkást, és elveheti annak pénzét. Ugyanakkor a játékos ezt bármilyen játékbeli járókelővel is megteheti, de ha ámokfutásba kezd, egyre nagyobb erővel kezdik el üldözni a rendőrök.

Nem csak nőket, bárkit megölhetünk benne

A petíciót ellenpetíció követte, a hatalmas, bejárható virtuális városban játszódó GTA V rajongói cenzúrával vádolták meg az üzletláncokat. „Ebben a játékban bárkit megölhetünk, bánthatunk, leüthetünk és lelőhetünk, nem csak a nőket, és mégis, ennek a játéknak az egész országban kaphatónak kellene lennie.

Nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek készült, és jogunk van hozzá, hogy a tartalmától függetlenül megvásároljuk a játékokat” – mondta a BBC-nek Brett Herbert, a betiltás elleni petíció elindítója.

A játék egyik főszereplője, Michael, a bankrabló Forrás: Rockstar Games



Jim Cooper, a Target kommunikációért felelős vezetője igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Mint mondta, a döntés előtt számos vásárlójukat meginterjúvolták. „Úgy éreztük, hogy vásárlóink többsége támogatja a GTA V értékesítésének megszüntetését” . Szavainak némiképp ellentmondani látszik, hogy a Facebookon felháborodott rajongók ezrei tiltakoztak a döntés ellen.

Miért csak most verte ki a biztosítékot?

Az nem teljesen világos, hogy miért csak most verte ki a biztosítékot a GTA V a forgalmazóknál. A játék ugyanis már tavaly ősszel megjelent Xbox 360 és Playstation 3 konzolokra, néhány hete csak a felturbózott grafikájú Xbox One és Playstation 4 kiadása érkezett meg. Ennek története és erőszakossága is megegyezik a tavalyi játékkal.

A mintegy hatvanmilliárd forintos költséggel készült gengszterszimulátorból tavaly egy nap alatt minden korábbi videojátéknál többet adtak el, de még az Avatar című filmnél is nagyobb bevételeket termelt néhány nap alatt. Bár a GTA különböző részei a világ legnépszerűbb játékai közé tartoznak, rengeteg kritika érte ezeket.

Tavalyi megjelenésekor az Egyesült Államokban a játék egyik jelenete okozott felháborodást, ebben ugyanis egy emigránst kell megkínoznia a játékosnak az egyik - mentálisan instabil - karakter bőrébe bújva. Évekkel korábban azért akarták betiltani a játékot, mert kiderült, hogy előcsalogatható belőle egy olyan jelenet, ami láttatni engedi a főhőst és barátnőjét meztelenül, aktus közben. Gyakorlatilag a GTA minden részét bepanaszolták már erőszakossága miatt, a negyedik epizód ellen pedig az Anyák az Ittas Vezetés Ellen nevű amerikai civil szervezet tiltakozott, abban ugyanis berúgva lehetett autót vezetni - bár a játék ilyenkor nagyon megnehezítette az irányítást.