Office-t kapnak otthonra a magyar diákok

Microsoft Office 365
Vágólapra másolva!
A Microsoft szoftverét tíz otthoni eszközre lehet telepíteni. Januártól a tanárok is megkapják.
Vágólapra másolva!

A közoktatásban résztvevő diákok december 4-től otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office 365 szoftvercsomagot – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Otthon is ingyenes lesz az Office

Kara Ákos szerint a szoftver használata a magyar általános- és középiskolákban a Tisztaszoftver program keretében eddig is ingyenes volt. A digitális alapcsomag kiterjesztésével mintegy 1,3 millió tanuló, január elsejétől pedig a tanárok is öt otthoni számítógépre, valamint további öt okostelefonra vagy táblagépre jogtisztán és ingyenesen telepíthetik a Microsoft irodai csomagját. Ez tehát öt plusz öt eszközön való használatot tesz lehetővé.

Az Office 365 az Office letölthető verziója, amelyet egyébként előfizetéses rendszerben árul a Microsoft - és mindig a legfrissebb Office-alkalmazásokat tartalmazza. A normál felhasználók havi két-háromezer forintért használhatják a csomagot licenctípustól függően.

Microsoft Office 365 Forrás: Microsoft

A diákoknak szánt Office 365 ProPlus kiadás a Word, Excel, Powerpoint, Outlook, OneNote, Publisher, Access és Lync alkalmazásokat tartalmazza, és jár hozzá egy terabájtos, vagyis több mint ezer gigabájtos tárhely is.

Regisztrálni kell a letöltéshez

A diákoknak a letöltéshez az Educatio Nonprofit Kft. honlapján kell regisztrálniuk az ingyenes licencért. A Köznevelés információs rendszerrel (KIR) – melyet szintén az Educatio fejleszt és üzemeltet - könnyen és gyorsan hitelesíthető a regisztráció, így a telepítési folyamat is egyszerű.