Hawking szerint a gépagy végül végez velünk

stephen hawking intel
Az Intel fejlesztette ki az új beszédszintetizátort
Vágólapra másolva!
Stephen Hawking, világhírű brit tudós szerint a gondolkodó gépek a puszta létünkre nézve is veszélyt jelentenek.
Vágólapra másolva!

Stephen Hawking komolyan aggódik a fejlett mesterséges intelligenciák (MI) kifejlesztésére irányuló törekvések miatt. "A mesterséges intelligencia megszületése egyben az emberi faj végét is jelentheti" - mondta a fizikus a BBC-nek nyilatkozva.

Új gépet használ a beszédhez

A brit közszolgálati média annak kapcsán készített interjút a világhírű tudóssal, mert húsz év után először új beszédszintetizátort kapott az Inteltől. Hawking egy súlyos bénulásos betegségben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenved. (Ezen betegség gyógyítására és a betegek ápolására kezdődött és lett a nyár slágere a jeges vödrös "Ice Bucket Challenge" kampány). Nem tudja mozgatni az izmait, így csak ennek a speciális berendezésnek a segítségével képes kommunikálni.

Az Intel fejlesztette ki az új beszédszintetizátort Forrás: AFP/Justin Tallis

A Swiftkey közreműködésével kifejlesztett rendszer egy AI-technológián alapú prediktív szövegbeviteli szoftvert használ, amely a még működő izmaiból származó mozgást észleli és beszédre konvertálja. Így percenként öt szót is ki tud mondani az eddigi egy helyett.

Még mi irányítunk

A tudós hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia ugyan mai, kezdetleges formájában hasznosnak bizonyul, de ha sikerül olyan gondolkodó gépeket kifejleszteni, amelyek képesek lesznek meghaladni az emberi agy teljesítményét, komoly veszélybe sodorhatjuk magunkat.

"Egy ilyen mesterséges intelligencia pillanatok alatt önállósítaná és folyamatosan, egyre gyorsuló tempóban újratervezné magát – vélekedett. – Miközben mi emberek, mivel fejlődésünknek határt szab a lassú biológiai evolúció, menthetetlenül lemaradunk, és végül kiszorulunk a versenyből."

A mesterséges intelligencia egyszer átveszi az irányítást Hawking szerint Forrás: Flickr/Robert Couse-Baker

Hawking nem először hívta fel a figyelmet a mesterséges intelligencia fejlesztésének veszélyeire. "Ha sikerül megalkotni egy ilyen fejlett gépet, az a legnagyobb esemény lesz az emberiség történetében. Szerencsétlen módon, egyben az utolsó is, hacsak nem tanuljuk meg idejekorán, hogyan kerüljük el a járulékos kockázatokat" - írta nemrég egy, a The Independentben megjelent cikkében.