A legkevésbé népszerű Android a Lollipop

google android lollipop
A Lollipop még kevés készüléken fut
Vágólapra másolva!
Az Android 5.0 Lollipop szoftver a mobileszközök kevesebb mint 0,1 százalékára telepítették - a december hozhat változást.
Vágólapra másolva!

Az Apple nemrég kellemetlen magyarázkodásra kényszerült, mivel legújabb operációs rendszere, az iOS 8 messze nem olyan népszerű a felhasználók körében, mint amennyire az előző kiadás volt ennyi idő alatt.

De még így is összehasonlíthatatlanul sikeresebb, mint a Lollipop, a Google legfrissebb szoftvere, melyet október közepén mutattak be. Az Android 5.0 eddig az okostelefonok és táblagépek kevesebb mint 0,1 százalékára telepítették.

A Lollipop még kevés készüléken fut Forrás: Google

Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen míg az iOS 8 rendszert az Apple összes meglévő készülékére kibocsátotta, addig az Android 5.0 csupán a Google néhány Nexus készülékén: az új Nexus 6 és 9, illetve a régi Nexus 4 mobilon érhető már el. A szoftvert fokozatosan vezetik majd be a következő hetek során a régebbi androidos kütyükre, ráadásul a különböző gyártóknak optimalizálnia kel még a rendszert, ami jelentősen lassítja az operációs rendszer adaptációját.

Azt azonban semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy az androidos telefonok uralják a mobilpiacot: 10-ből 8 készülék Androidot futtat. A Google hétfői statisztikájából jól látszik, a Lollipop elődje a KitKat (Android 4.4) a mobilkészülékek 33,9 százalékán található meg. Az eggyel korábbi verzió a Jelly Bean (4.1-4.3) továbbra is a legelterjedtebb androidos szoftver: a telefonok 48,7 százalékán fut. Vajmi kevés változás történt az egy hónappal korábbi adatokhoz képest, talán a december változtat a felálláson, ha a Lollipop befut.