Így posztol az okoskesztyű Twitterre

hashtag gloves kesztyű
A kesztyű prototípusa
Vágólapra másolva!
Az okoskesztyű a hashtag kézjelre kezd posztolni, hangvezérléssel működik.
Vágólapra másolva!

Beköszöntött a tél: az ónos eső megbénította Magyarországot. Aki teheti, inkább nem mozdul ki, ha mégis, jól fel kell öltözni. A kapacitív kesztyűk nem csak melegítik a kezet, de az érintőképernyőkhöz is lehet őket használni. Az ötletet gondolta tovább négy amerikai fiatal, akik a Mount Holyoke főiskolán rendezett hackathon üzleti ötletversenyen mutatták be az általuk fejlesztett okoskesztyűt.

A kesztyűvel november 8-án küldték ki az első Twitter-bejegyzést, azóta folyamatosan tesztelik a kütyüt. Posztoláshoz a mutató és középső ujjakkal hashtag formát kell mutatni, majd hangosan kimondani a megosztani kívánt szöveget: a kesztyű ugyanis hangvezérléssel működik.

A tervek szerint a kesztyű bluetoothon keresztül csatlakozik a telefonhoz és más mobileszközeinkhez. "Kesztyűzár" is lesz rajta, nehogy egy óvatlan kézmozdulatnál olyan mondatokat tegyen közzé a kütyü, amit nem akartunk megosztani másokkal.

A kesztyű prototípusa Forrás: HashtagGloves

A fiatalokat Jimmy Fallon színész-műsorvezető és Justin Timberlake énekes videója ihlette, melyben azt illusztrálják, hogyan nézne ki a valós életben egy Twitter-beszélgetés. Ugyan első ránézésre felesleges pénzkidobásnak tűnik a fejlesztés, amilyen népszerűek manapság a hordható okoseszközök, lehet az okoskesztyűre is lesz kereslet, mire boltokba kerül. A kesztyű becsült előállítási költsége 50 dollár (12 ezer forint) volt.