Pár év és feltekerhetjük a kijelzőt

hajlított a-Si AMOLED kijelző az LG-től
Vágólapra másolva!
Nemsokára itt a hajlítható mobil, de három éven belül a feltekerhető képernyő is megérkezik.
Vágólapra másolva!

Ez az LG Display honlapján publikált rövid ismertetőből kiderül, hogy már nem sokat kell várni a hajlítható képernyővel szerelt mobilok, vagy akár a feltekerhető tévék érkezésére.

Az ismertetőt az Android Authority blog szerzői vették észre, akik egy konkrét idővonalat is szereztek a gyártótól, amelyből kiderül, hogy mikor várható az újfajta POLED (plastic OLED) típusú képernyők megjelenése. Ezek olyan szerves képkibocsátó diódákat használ a kép megjelenítéséhez, amelyeket a hagyományos kijelzők üvege helyett hajlékony műanyag alapba ágyaznak.

Már jövőre megérkezhet a hajlékony mobil

Az LG már az év elején bemutatta első görbe kijelzős mobilját, a G Flex nevű készülék azonban nem hajlékony, csupán hajlított kivitelű volt. A technológiának még voltak gyermekbetegségei, a HD-felbontású kijelző képe sokszor grízesedett, és szellemképhez hasonló effektusokat is produkált.

Nem sokat kell várni a hajlékony képernyőre Forrás: Origo



A gyártó előrejelzései szerint azonban már jövőre megjelenhet az első hajlékony kijelzővel szerelt mobiltelefon, és a látványos, görbe képernyős viselhető eszközök érkezése is ekkor várható. Három éven belül pedig már összehajtható, sőt, feltekercselhető képernyővel szerelt kütyük megjelenését is valószínűnek tartja a gyártó.

Ekkorra az összehajtható tévékészülék és a műszerfal formájához igazodó, hajlítható kijelzők is elterjednek majd - derül ki a tájékoztatóból.