Több milliárdnyi DVD a felhőben

Vágólapra másolva!
Rohamtempóban nő a felhőszolgáltatások piaca, egyre több vállalat és magánszemély tárolja adatait felhőben. A fejlődésnek köszönhetően többmillió munkahely jöhet létre Európában.
Vágólapra másolva!

Egyre többet költenek felhőszolgáltatásra a vállalatok, az amerikai IHS kutatócég prognózisa szerint az idén világszinten 20 százalékkal nő a piac, s a szolgáltatásra költött összeg elérheti a 174 milliárd dollárt. Az előrejelzések szerint ez 2017-re 235 milliárd dollárra emelkedhet, ami háromszorosa lesz a három évvel ezelőtti, 2011-as összegnek.

A szolgáltatás felhasználása is jelentős, egy másik kutatócég, a szintén amerikai IDC adatai szerint 2012-ben a lakosság és a vállalatok 1,8 zettabájt - azaz 1800 milliárd gigabájt - adatot tároltak a felhőben, ami az előrejelzések szerint 2020-ra közel 180-szorosára, 320 zettabájtra nő. (Egy zettabájt ezermilliárd gigabájt, ekkora háttértáron mintegy 250 milliárd DVD-nyi adattartalom fér el.)

Az Európai Bizottság felmérése szerint mindez azzal is jár, hogy Európában 2,5 millió új munkahely keletkezik, és a kontinens összesített GDP-je 160 milliárd euróval emelkedik.

A Google keresőmotorját másodpercenként igénybe vevő 40 ezer ember, a YouTube-ra percenként feltöltött 100 órányi videó gazdái vagy a Facebookra belépő napi 829 millió felhasználó mindegyike valójában egy felhőszolgáltatást használ, közölte a magyar piacon felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó cégek magyarországi szervezete, az EuroCloud Magyarország Egyesület.

A szervezet szeptember 23-án tart egynapos konferenciát a technológia helyzetéről és jövőbeni fejlődéséről. A látogatók megismerhetik, hogy miként kapcsolódnak a felhőalapú technológiához a startupok, a versenyképes kis- és középvállalati szektor, a digitális közszolgáltatások, illetve milyen szerepe van a cloudnak az újszerű üzleti modellekben, mondta az egyesület elnöke, Bellák Zoltán.