Október 21-én debütálnak az új iPadek

Az Apple, tabletjei a retina kijelzős iPad mini és az iPad Air
Vágólapra másolva!
Két új modell várható, és kiadják az új Mac OS X-et is.
Vágólapra másolva!

A Daily Dot értesülései szerint október 21-én, kedden rendezi meg az Apple a második őszi termékbemutatóját. A cég nemrég mutatta be az elődeinél jóval nagyobb kijelzővel szerelt iPhone 6 és 6 Plus okostelefonokat, és a jövőre boltokba kerülő Apple Watch okosórát.

Azt még hivatalosan nem tudni, hogy mit fog bemutatni egy hónap múlva az Apple, de a hírportál úgy tudja, hogy az iPadek új generációi fognak debütálni a rendezvényen. Ez teljesen logikusnak tűnik, mert a vállalat általában külön eseményben rukkol elő új táblagépeivel és telefonjaival, az iPad pedig tavaly ősszel frissült utoljára.

A Retina kijelzős iPad mini és az iPad Air Forrás: AFP/Carl Court


Az új iPadek közül a nagyobbik modell valószínűleg továbbra is 9,7 colos képernyővel lesz felszerelve, míg az iPad Mini érintőképernyője 7,9 colos marad. A vállalat valószínűleg még októberben árusítani kezdi az új készülékeket. Ekkor fog debütálni az Apple számítógépeken használt Mac OS X Yosemite operációs rendszer is.

Ez a szoftver az iOS 8-at használó eszközökkel képes lesz rendkívül szorosan együttműködni: például ha SMS érkezik az iPhone-ra, az a laptopon is megjelenik, de akár telefonbeszélgetést is lehet majd bonyolítani a telefon helyett a közeli számítógépről vagy táblagépről. Az Apple iPadjei a korábban vártnál kissé rosszabbul fogytak, a júniusban zárult negyedévben a cég 14 millióhoz képest csak 13,3 millió darabot adott el ezekből.