Steve Jobs nélkül ennyit ér az Apple

Apple Watch
CUPERTINO, CA - SEPTEMBER 09: Apple CEO Tim Cook speaks during an Apple special event at the Flint Center for the Performing Arts on September 9, 2014 in Cupertino, California. Apple unveiled the Apple Watch wearable tech and two new iPhones, the iPhone 6 and iPhone 6 Plus. Justin Sullivan/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Feje tetejére állt a világ, már az iPhone gyártója fut a riválisai után, nem fordítva. Mit gondol erről az androidos és az iOS-es szakértő?
Vágólapra másolva!

"És még egy dolog" - Tim Cook, az Apple vezérigazgatója három évvel a cég legendás társalapítójának halála után merte először használni Steve Jobs gyakran visszatérő frázisát. Ő sohasem a legnagyobb újdonsággal kezdte saját bemutatóit, mindig a végére, valamilyen közepesen érdekes termék utánra tartogatta a meglepetést.

Ez a meglepetés a keddi bemutatón a gyártó első okosórája, az Apple Watch volt. Maga a termékkategória egyáltalán nem számít újnak, már több éve lehet kapni az okosmobillal Bluetoothon kommunikáló karórákat. Mitől különb riválisainál az Apple terméke? Formatervét tekintve nem sokban, hiszen teljesen hagyományos négyszögletes kijelzője van, pedig a múlt hét óta már kerek kivitelűt is lehet venni Android Wear szoftverrel.

Nem véletlenül várt ennyit az Apple

Viszont egy digitális kezelőfelület megjelenítésére valóban nem a kerek forma az optimális, legfeljebb jól néz ki. Az Apple okosórájában hiába keresünk beépített kamerát, ami jó hír, hiszen már a Samsungéban sem használtuk semmire. Míg a Galaxy Gear órákat idétlen adapterek felhelyezése után lehet csak feltölteni, a Watchot csak rá kell helyezni a mellékelt indukciós töltőre.

Az Apple Watch különböző kiadásai Forrás: AFP/Justin Sullivan

Ez jól jelzi a két cég stratégiája közötti különbséget: a dél-koreai gyártó azonnal piacra dobott egy olyan órát, amint az ehhez szükséges technológia rendelkezésére állt. Ezzel szemben az Apple kivárt, és a valóban praktikus technológiákra koncentrált - magyarázta az Origónak Horváth András, az iStyle nevű Apple-kereskedés vezetője. Szerinte az Apple Watchot az olyan apróságok teszik használhatóvá, mint az iPodok vezérlőgyűrűjéhez hasonlóan működő tekerő, és az ujjnyomások erejét is érzékelni képes kijelző, a bankkártya nélküli fizetésekhez használható NFC-chip.

Az érintés nélküli azonosítást biztosító chippel más okosórát ugyan még nem szereltek fel, ám a lapka már rengeteg olcsó androidos telefonban is megtalálható egy-két éve. De az is igaz, hogy a technológiát kihasználó megoldásokból nincs sok, és egyik sem lesz olyan egyszerűen használható, mint az Apple-é a beépített ujjlenyomat-olvasóval. A MobilTárca nevű, NFC-alapú fizetési megoldásnak is csak a tesztelése zárult le nemrég: a bankkártyát kiváltó okostelefonos megoldás elterjedésének valószínűleg az iPhone-ban való megjelenés adja majd a legnagyobb lökést világszerte.

Láttak ezek már szőrös férfikart?

Nem ennyire optimista az Apple okosórájával kapcsolatban Koren Balázs, az Android Portál okostelefon-szakértője. Őt nem nyűgözte le a Watch formaterve, és az új tekerőt sem tartja forradalminak. A szakértő szerint a kedden bemutatott funkciók jelentős része bár látványos, a való életben kevesen fogják használni őket. Például nagyon látványosan lehet az órán a saját fotóinkat nézegetni, de vajon van-e értelme ennek egy 38 vagy 42 milliméteres átlójú minikijelzőn, ha úgyis kéznél van egy telefon? Koren szerint az Apple túl sok funkciót zsúfol bele az okosórájába, és így pont bekanyarodik abba a zsákutcába, amelyet a Samsung épp elhagyni készül. Ez a cég ugyanis már rájött, hogy kevesebb tudással használhatóbbak az okosórái.

Látogató próbálgatja az Apple Watchot a bemutatón Forrás: AFP/Justin Sullivan

Az Apple órája ugyanis ebben a két méretben lesz kapható, de még ezen belül is lesz három típusa: egy elegáns alapmodell, egy könnyített kivitelű sporttípus, és egy aranyozott luxusmodell. És még ezek kinézetét is variálni lehet majd különböző típusú gyári szíjakkal. A kinézet variálhatósága különösen fontos egy Apple-termék esetében, a karóra egy divatcikk, amelyből senki sem uniformizált típust akar viselni, hanem a személyiségéhez illőt.

Az eddig megjelent okosórák ebben nem igazán jeleskedtek, bár a nemrég bemutatott Moto 360 és LG G Watch R típusokat már úgy tervezték, hogy egyszerűen cserélhetők legyenek rajtuk a szíjak. Koren Balázs szerint azonban az NFC-lapkát leszámítva az Apple okosórája nem igazán nyújt semmilyen jelentős újdonságot a már nyár elején bejelentett Android Wear szoftverhez képest. Ezzel a szoftverrel pedig már most elérhetők okosórák, nem kell rájuk várni 2015-ig.

IPhone 6-ot használók, legyetek üdvözölve 2012-ben!

Maró gúnnyal figurázza ki az új iPhone-ok vásárlóit a közösségi oldalakon terjedő fotó, amelyet a 9GAG-re töltöttek fel. Ennek készítői az iPhone 6 képességeit a két évvel ezelőtt megjelent Google Nexus 4 okostelefonhoz hasonlítják. A két készülék között tényleg nagy a hasonlóság: mindkét típus kijelzője 4,7 colos, és egyéb hardveres paramétereik is csaknem megegyeznek. A valóságban azonban az iPhone 6-os több dologban is jobb a Nexus 4-esnél: például kamerája gyorsabban fókuszál, és támogatja a 4G-t is, amit a Nexus nem.

A 9Gagen publikált vicces összehasonlítás Forrás: 9Gag


A fenti példa azonban jól érzékelteti, hogy mostanra már nem az Apple áll az élen az okostelefonos hardverekben. Néhány éve még a Retina kijelző volt a legjobb, most azonban az iPhone 6 Plusnál jóval olcsóbb LG G3-as mobilban is nagyobb felbontású a képernyő: azonos méret mellett az 3,7 millió képpontot tartalmaz a 6 Plus 2,1 milliójához képest. A középkategóriás androidos mobilok többségében már többmagos processzorok dolgoznak, és nagyobb memóriával vannak felszerelve az új iPhone-oknál.

Viszont az Apple iOS rendszere még a gyengébbnek tűnő hardveren is tökéletesen fut, a cégnek egyszerűen nem kell izmosabb vasban gondolkodnia. Azt még az androidos portálra író Koren Balázs is elismeri, hogy az amerikai cég okosan választja ki az iPhone-ok alkatrészeit, és mindig az optimálissal szereli fel azokat. Hiába kapható már a full-HD-snál nagyobb felbontású mobilkijelző, annak kiszolgálása csak az üzemidőt csökkenti, a látványban alig érzékelhető pluszt nyújt.

Az Apple is beadta a derekát

Koren Balázs szerint is a régi iPhone mérete az ideális egy telefonnak, így ő sem tartja üdvözlendőnek, hogy az Apple is beadta a derekát, és tepsimobilt dob piacra. Az amerikai cég volt ugyanis az egyik utolsó gyártó, amely ragaszkodott a kényelmesen zsebre vágható méretben készülő telefonokhoz.

Az új iPhone-ok a bemutatón Forrás:JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Az Apple érezhetően nem szorul rá arra, hogy az ismeretlen kínai gyártókhoz hasonlóan a hardveres paraméterekben versenyezzen a riválisaival, a cég a terméke egészével akarja meggyőzni a vásárlókat.

Nem véletlen, hogy már az iPhone-ból is készül tepsimobil kivitelű: az IDC elemzőcég előrejelzései szerint az okostelefonoknak ez a szegmense bővül a leginkább. A nagyképernyős okosmobilokból többet adnak majd el, mint a kisebb típusokból, a táblagépekből és számítógépekből.

Hogyan alakult az Apple részvényeinek árfolyama az új termékek bejelentésének hatására? A korábbi évekkel ellentétben nagy mínusz nem született, de az Apple Watchot nem fogadták túl kedvezően a befektetők, az iPhone 6-ban debütáló Apple Pay-t viszont imádták.