Ehhez a készülékhez képest gagyi a full-HD-s tévéje

8KT V
Vágólapra másolva!
Büszke a full-HD-s tévéjére? Nemsokára tizenhatszor nagyobb felbontásban nézheti a műsorokat. Ha lesznek ilyenek.
Vágólapra másolva!

A berlini IFA-n is csak zárt ajtók mögött állította ki az LG 8K-s televíziójának prototípusát. A rövidítés arra utal, hogy az LCD-tévé képfelbontása csaknem nyolcezer pixel széles, pontosan 7680x4320 képpontot használ.

Ennyi pixel nincs még a legjobb tévén sem

Ilyen felbontás mellett a kép elképesztő részletességgel jelenik meg. Bár ma még full-HD felbontású tévéje sincs mindenkinek, az 1920x1080 pixeles felbontása nagyjából kétmillió képpontból épül fel.

Már kaphatók, de még nagyon drágán, legalább ötszáz-egymillió forintért érhetők el az ultra-HD, más néven 4K tévék, amelyeken a képpontok száma már több mint 8 millió.

Az LG prototípusa ennél is nagyobb részletességet produkál, mivel több mint 33 millió képpont található 98 colos, tehát 248 centiméteres átlójú óriásképernyőjén. Ez már olyan élethűséget biztosít, hogy a tévé képernyője festménynek vagy ablaknak látszik attól függően, hogy mi látható rajta.

Ezen a fotón a Sharp 8K-s tévéjét vizsgálja egy férfi a januári CES-en Forrás:JOE KLAMAR / AFP

Gyártanák, pedig még nincs mit nézni rajta

Más kiállításokon már korábban is bemutattak más gyártók ilyen felbontású tévét, de az LG a CNetnek úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető, hogy egy éven belül megkezdik a tévé sorozatgyártását. Az biztos, hogy az idő nem sürgeti a gyártót, hiszen még ultra-HD, vagyis 4K minőségű tartalmak sem érhetők el nagy számban, 8K-s pedig gyakorlatilag egyáltalán nem.

A kísérleti modellben a képet egyébként négy darab, egyenként 4K-s képet szolgáltató képfeldolgozó processzor szolgáltatja a kijelzőnek. A 8K-s tévézés és házimozizás feltehetőleg még sok év távolságra van, hiszen még Japánban is csak a 4K-s minőségű sugárzással kísérleteznek. De már a YouTube és a Netflix is támogatja az ultra-HD a minőséget, hamarosan pedig a valódi ultra-HD-s Blu-ray-filmek is elérhetők lesznek.

Már a 4K-ra átállás is komoly kihívást jelent, hiszen ilyen nagy mértékű ugrás korábban még sosem következett be a megjelenítők piacán. Ahhoz, hogy ilyen felbontás mellett is szépek legyenek a menük, még az egyszerű ikonoknak is nagyfelbontásúaknak kell lenniük, a internetes portáloknak pedig nagy méretű képekkel kell illusztrálniuk cikkeiket. A technológia hatékony tömörítési megoldásokat is igényel a videotovábbításhoz, a 4K-ban való játékhoz pedig méregdrága hardvereket kell vásárolni.