Elkészült a legerősebben szívó robot

Dyson 360 Eye
Vágólapra másolva!
James Dyson szerint cége első robotporszívója kapásból a legjobb a világon. A gép folyamatosan figyeli az egész szobát.
Vágólapra másolva!

Érezte már valaha azt, hogy a porszívója figyeli? A szuperhalk, lapát nélküli ventilátorairól, extrém formatervű porszívóiról ismert brit feltaláló, James Dyson cégének legújabb terméke dolgozik a lakásban, ez valóban megtörténhet.

A 360 Eye robotporszívó egyik egyedi újítása a tetején lévő panorámalencse, amelyen keresztül a készülék belátja maga körül a teret. A szobákban a robot olyan pontokat jelöl ki magának, amelyekhez képest háromszögeléssel meg tudja állítani saját pozícióját.

Most lett elég jó a technológia

A Dyson cég szerint tizenhat év munka, és 47 millió dollárt kóstáló kutatás fekszik a Dyson 360 Eye nevű robotporszívó kifejlesztésében. Bár a robotporszívók csak mostanság váltak szélesebb felhasználói kör számára elérhetővé, már több mint tíz éve lehet kapni ilyen eszközöket, a brit cég szerint azonban csak mostanra vált elérhetővé olyan technológia, amelyre alapozva megfelelő tudású készülék építhető. A cég ugyan már 2001-ben elkészített egy korai modellt, de ezzel annyira elégedetlenek voltak a vezetői, hogy nem dobták piacra.

A Dyson 360 Eye robotporszívó Dyson



A kamera mellett a porszívón körben elhelyezett infravörös érzékelők biztosítják a szoba feltérképezését, így a takarítógép milliméteres sebességgel vezérelhető. A működését bemutató videó szerint a 360 Eye mindig pontos tervet készít arról, hogy miként járja be a szobát, és hol érzékel szennyeződést. A robot mindig a szoba közepéről indul és csigavonalban járja be a padlót.

Ez a robot végre rendesen szív

James Dyson szerint a jelenleg kapható robotporszívók motorjai nem biztosítanak kellően nagy szívóerőt, mivel az akkumulátoros működés miatt takarékoskodnak az energiával. Ezzel szemben a cég saját porszívóiból származó, speciális kialakítású motor még a konnektortól távol is erős szívóhatást biztosít - nyilatkozta a feltaláló. Az első fotók alapján a jelenleg kapható robotporszívóknál jóval nagyobbak is a Dyson készülék méretei.



Üzemidőben egyébként a Dyson 360 Eye sem nyújt különlegeset, mivel akkumulátora csupán 20-30 perces működésre elegendő energiát tárol, de a gép automatikusan visszagurul a dokkolójához feltölteni magát. Portartálya 400 gramm koszt képes tárolni, és kerekek helyett a lánctalpakhoz hasonló kialakítású gumipántokon közlekedik. Ezen a porszívón csak egyetlen, keresztben elhelyezett keferendszer működik, amelyen kétféle szénszálas sörték vannak: az egyik inkább keménypadlót, a másik szőnyeget takarít hatékonyan.

Ezekből az alkatrészekből épül fel Dyson



Ezen a készüléken nem csak azt lehet beállítani, hogy mikor kezdje takarítani a lakást automatikusan, hanem akár okostelefonról, a távolból is tudja vezérelni tulajdonosa. Bár a Dyson brit cég, elsőként japánban lesz kapható a porszívója jövő tavasztól, más országokba csak később érkezik, ára pedig még nem ismert.

Ez a panorámakamera figyel a tetején Dyson